Jesolóban megteltek a szállodák
Nincs plexi a strandon
[Kail] publikálva: 2020-06-07 20:24:00 | Nyomtatás
Többségében német, osztrák és angol turisták tértek vissza az északkelet-olaszországi tengerpartpart egyik legismertebb üdülőhelyére, Jesolóba, ahol az olaszországi határok megnyitása utáni első hétvégén megkezdődött a nyári szezon vasárnap.
Csak a hétvégén érkezett rossz idő lassíthatja a turisták érkezését az adriai Jesolóban, amely az olaszországi idegenforgalom újraindulásának példaképévé vált alig pár nappal a június 3-i határnyitás után.
Antonio Vigolo, a város egyik történelmi szállodájának tulajdonosa az olasz sajtónak nyilatkozva elmondva, hogy hetven szobában vannak már külföldi vendégek, több mint felük német, a többiek pedig angolok, de vannak Európában "ragadt" amerikaiak is. Elsőként a müncheni Marinoff család érkezett, szerda hajnalban lépve át az olasz határt. Negyven év óta ebben a jesolói szállodában töltik júniusi szabadságukat, és az idén sem mondtak le róla. Antonio Vigolo elmondta, meghatódott a törzsvendégek ragaszkodásától, akik az olaszországi járványhelyzet ellenére is visszatértek.
"Azt hitték, plexiüveggel választottuk el egymástól a strandon a napernyőket, de semmi ilyesmit nem vezettünk be, csak nagyobb távolságra helyeztük a napozóágyakat" - mondta a szállodatulajdonos.
Jesolo polgármestere kezdeményezésére az Adria-parti üdülőhely a közösségi felületeken keresztül igyekszik csábítani a turistákat: a városban élő vagy Jesolóhoz kötődő híres személyeket, sportolókat, influenszereket arra kérték, reklámozzák a várost internetes oldalaikon. Tavaly a magyar turisták által is ismert Jesolo a leglátogatottabb olaszországi üdülőhelyek között szerepelt a közeli Bibionéval és Caorléval együtt. A venetói kormányzó, Luca Zaia korábban hangsúlyozta, hogy a tartomány nyári idegenforgalma a németek és osztrákok érkezésétől függ. A régióban 55 ezren dolgoznak az idegenforgalomban, és közülük már 35 ezren veszítették el állásukat. Az északkeleti tartományban vasárnap egyetlen új fertőzöttet és halottat sem regisztráltak.
Az olasz-francia határon található Ventimigliában is nőtt a határforgalom: az Olaszországból átlépőket szigorúan ellenőrzik, francia oldalról viszont szabadon jöhetnek. A SkyTG24 olasz hírtelevíziónak nyilatkozó franciák azt mondták, elsősorban az Olaszországban olcsóbb cigarettát mennek vásárolni Ventimigliába, és azért is, mert az olasz oldalon levő presszókban jobb a cappuccino.
Az olaszországi repülőterek többsége még zárva tart, a római Leonardo Da Vinci, más nevén Fiumucino repülőtéren június 3-án valamivel több mint hatezer utas volt a tavaly ugyanezen a napon mért 110 ezer helyett. Tavaly több mint 200 millió külföldi utazott be Olaszországba, közülük hatvan millió német volt. A felmérések szerint tíz olaszból kilenc az idei nyáron belföldi nyaralásra készül.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás