Ilyen a Szürke szex

Kéne egy kigyúrt, sármos, 27 éves milliárdos?

[mennyei] publikálva: 2014-12-19 12:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A vámpírszex, az eszkimószex és a mangaszex után végre kiderül, hogy szexel Mr. Szürke. Mert kicsit késve, de annál nagyobb lelkesedéssel végre végigolvastam A szürke ötven árnyalata című bestsellert. Vagyis a trilógia első részét.


A történet nem egy Tolkien-bonyolultságú alkotás, és nem kell idősíkok között sem bolyonganunk, mint egy Joyce-regényben. A lényeg röviden összefoglalható: egy 21 éves, szűz, irodalomszakos egyetemi hallgató az iskolaújságnak készített interjú során megismerkedik egy 27 éves, ellenállhatatlanul vonzó, álomkülsejű milliárdossal, akiben tombol a tesztoszteron, és szexuális alávetettjévé teszi a lányt.

Engem az egész picit az Alkonyat-trilógiára emlékeztetett. Ott is van egy hibátlan testű férfi főszereplő, akinek minden összejön, csak az elején kellett szívnia egy kicsit. Itt is az egyetem elvégzése után négy év alatt összejönnek a milliárdok Mr. Greynek, megtanul remekül helikoptert vezetni, szponzorálja a fősulit, diplomát ad át, és még arra is van ideje, hogy berendezzen egy kínzókamrát a lakásán.

De ne legyünk igazságtalanok, a Szürke lényege nem is ez. Vitathatatlan erénye a szexuálisan megigézett főszereplőnő, Anastasia Steele vágyainak és az aktusoknak mesteri leírása. Anastasia nem tud ellenállni a szuperférfinek, aki még alávetési szerződést is írat vele.  Mr. Grey, ahol lehet, magáévá teszi durván és agresszívan, persze maradandó testi sérülés okozása azért a kontraktusban kizárva (ami egyébként csak játék, hisz eleve érvénytelen, arról sem írhatunk szerződést, hogy rabszolgák leszünk).

A szerző, E L James, kilép a romantikus lányregények világából. Férfihőse olyan, amilyen titkon nagyon sok pasi lenni szeretne: nem érdekli a másik, csak önmaga, nem szeretkezik, hanem "keményen baszik". Hősnője pedig fütyül a normákra, és enged titkos vágyainak, belemegy a férfiúr - alávetett játékba. Talán azért is lett népszerű a regény, mert ez a XXI. század kialakult nőképéhez mérve elég durva dolognak tűnik.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
30 milliót találtak a kisállatkertnek
Tarlós István megmentette a margitszigeteki kisállatkertet
PÉNZTÁRCA
Ilyenek a monacói herceg álomautói!
Láttál már elöl nyitható BMW-t?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezt nem hagyhatod ki, ha a Balatonnál jársz!
Ismét megnyitják a boglári Gömbkilátót
RECIKLI

Itt jártunk: Mexikó

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

2. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

3. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

4. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

5. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

6. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

7. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

8. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

9. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

10. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

Műsoraink
2019.11.15 18:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I.
2019.11.16 10:05 Világszám - Inforádió
Mexikó II.
2019.11.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--