Felfigyeltek ránk a kínaiak

[Cs.M.] publikálva: 2010-03-02 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Gondolhatnánk, hogy Kínából nézve hazánk annyira kicsi pont a világ térképén, hogy szinte észre sem vehető. Azt már megtapasztalhattuk, hogy a kereskedelemben és vendéglátóiparban érdekelt kínaiak igenis felfedezték maguknak Budapestet, ám most kiderült, hogy turisztikai szempontból is hívogató célponttá váltunk.




Magyarország először szerepelt a Best of Tourism című kínai szaklap összeállításában, amely a kínai turisták 50 legkedveltebb célországát foglalja magába - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) a hírlevelében.

Magyarország szépségei Pekingből is "láthatóak"


A szaklap tavaly decemberi számában megjelent táblázat szerint a Kína által jóváhagyott célország státusszal (ADS) rendelkező 139 ország közül a 47. helyen szerepelt Magyarország és természetesen a főváros.

A rangsorban Magyarországot Csehország követi és Izrael előzi meg. A rangsort sorrendben Japán, Hongkong és a Maldív-szigetek nyitják, míg az 50. helyen Nepál áll. Magyarország Csehországgal együtt először szerepel közép-kelet-európai országként egy ilyen listán.

Magyarországon a kínai beutazó turizmus az utóbbi 5 évben - a válság ideje alatt is - folyamatosan nőtt, évente átlagosan 10-12 százalékkal.

A KSH előzetes adatai szerint 2009 január-decemberében 38.400 kínai vendég 70.800 vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Ennek alapján a kínai vendégek 18 százalékkal többen érkeztek Magyarországra, az általuk itt töltött vendégéjszakák száma pedig 12,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest.






Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Miért (nem) váltanak bankot a magyarok?
Ragaszkodunk a megszokott pénzintézetünkhöz
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--