Felállt az eltörött sípcsontú kosaras - Fotó
Döbbenetes sérülés az NCAA negyeddöntőjében
[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-02 08:43:00 | Nyomtatás
Borzalmas sérülés sokkolja Amerikát. Egy egyetemi kosárlabda-mérkőzésen az egyik játékosnak brutálisan eltört a sípcsontja. Két helyen is. A csonk 12 centire kiállt a lábából. A játékos társai zokogva terültek el a parkettán. A sérült kosárlabdázót megműtötték és már lábra is tudott állni.
A Final Fourba jutásért játszott a Louisville a Duke-kal a Középnyugati főcsoportdöntőben. Az elsőként kiemelt Louisville egyik játékosa, Kevin Ware blokkoláshoz ugrott föl a hárompontos vonalnál, de olyan rosszul esett, hogy a jobb sípcsontja szabályosan kettétört. Még a pályán stabilizálták állapotát, majd kórházba vitték, ahol természetesen megműtötték. A beavatkozás két órán át tartott.
A Facebookra is felkerülő fotók szerint a játékos már talpra tudott állni, igaz mankó segítségével. Most azt találgatják, hogy mennyi idő alatt és teljesen fel tud-e gyógyulni. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint visszatérhet a pályára. Más kérdés - teszik hozzá az elemzők -, hogy pszichésen túl tudja-e tenni magát a törtenteken.
A Vilgászám megkérdezte az üggyel kapcsolatban Puskás Artúrt, a DIGI Sport szakkomentátorát. Szerinte a speciális védőragasztások annyira szorosan tartják a bokát, hogy az bizonyos helyzetekben képtelen mozogni. Így előfordulhat, hogy a sípcsonton van minden fiziológiai feszültség egy-egy mozdulatnál - mondta Puskás Artúr, aki 20 évig játszott a magyar élvonalban.
A meccset egyébként Ware csapata nyerte meg, így bekerültek a Final Fourba.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született