Forradalmi újítások a magyar kosárlabdában

Minden támogatást megkapnának a fiatalok

[szorenyi.p] publikálva: 2013-02-18 13:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kötelező lenne egy tizenéves játékos pályán tartása a következő bajnoki idényben, ha a szakmai bizottság javaslata átmegy a kosárlabda szövetség elnökségén. Erről Farkas Sándor szakmai igazgató beszélt a Reggeli Startban. A szakember, aki egyben a nők szövetségi kapitánya is, tervei között szerepel az is, hogy az U20-as válogatott szerepelne az NBI-ben. Döntés ezekről szerdán várható.


A 2015-ös magyarországi női kosárlabda Európa-bajnokság kiváló lehetőség arra, hogy az egész magyar kosárlabdát egy kicsit felfrissítsük - mondta Farkas Sándor, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya a Digisport reggeli műsorában. Ehhez az kell, hogy a mostani fiatalok sokkal több lehetőséget kapjanak a női első osztályban.

Ennek jegyében a szövetség szakmai bizottsága várhatóan azt javasolja, hogy a következő bajnoki idényben az U20-as válogatott önálló csapatként induljon az NBI-ben. Sőt, azt is ajánlják, pontosabban a tervek szerint előírnák, hogy mindegyik csapatban "egy tizenéves mindig a pályán kell legyen". A szakmai igazgató szerint ez merész terv, de Horvátországban még ennél is előbbre járnak, ott "a fiúmezőnyben kötelező 18 éves játékost is pályán tartani. Ez azért elég meredek dolog. Azonban lépnünk kell, mert nincs közvetlen utánpótlás a mai női kosárlabdában, az pedig nem normális, hogy a 38 éves Károlyi Andrea dob 40 pontot egy mérkőzésen."

A szakember üdvözítőnak tartja szlovák-magyar bajnokságot, mert "a magyar bajnokság halódó állapotban van". Sőt, tette hozzá, "kívánatos volna egy közép-európai bajnokság létrehozása, amelyben szlovák, cseh, lengyel és magyar csaptok vennének részt. Az Euroliga ugyanis annyira elhúzott a magyar klubok anyagi lehetőségeitől, hogy csak egy ilyen bajnokság volna reális. Ehhez azonban szintén megfelelő szponzor kell."

Farkas Sándor a 2015-ös Európa-bajnokság esélyeit latolgatva azt mondta, valószínűleg 5 fős csoportok lesznek és nagyon jó volna, ha legalább két csapatot meg tudna előzni az akkori magyar válogatott és ezzel bejutna a legjobb 12-be.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Tízszer több naperőművet ígért Áder János
A köztársasági elnök New Yorkban
PÉNZTÁRCA
Itt drágultak a legjobban a nyaralók
De még mindig a Balaton a király
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Frissített a Google Maps
Nincs többé rosszul kiejtett úti cél
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.07.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Stutgart
2024.07.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Frankfurt
2024.07.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Stutgart ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--