Fazekas Róbert diszkoszvető ismét doppingolt?
A MOB hivatalos londoni listájáról már lekerült
[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-10 12:32:00 | megtekintve: 2980 | Nyomtatás
A fotó Fazekas Róbert hivatalos honlapjáról származik
Valószínűleg, de még nem megerősítetten hírek szerint Fazekas Róbert ismét doppingolt. A diszkoszvető 2004-ben, az athéni olimpián egyszer már doppingvétségbe keveredett. Most állítólag vizeletében találták tiltott szert. A MOB hivatalos londoni utazóinak listájáról már lekerült.
A MOB-ban egyelőre annyit erősítettek meg, hogy egy atlétát levettek az utazók listájától. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során sztanozololt mutattak ki. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.
A Nemzeti Sport információi szerint az A szinttel rendelkező atléták közül a 2004-es athéni aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott Fazekas Róbert diszkoszvetőre illenek a nyilvánosságra hozott paraméterek, aki már a Magyar Olimpiai Bizottság nevezési listájáról is lekerült. Fazekas Róbert hivatalos honlapján még nincs reakció a hírrel kapcsolatban.
Július elején derült ki, hogy az evezősöknél Juhász Adrián doppingvétség miatt kikerült az ötkarikás játékokra készülő csapatból, így Simon Béla Széll Domonkossal indul a kormányos nélküli kettesek versenyében. Juhász héthónapos eltiltást kapott.
A vízilabdázóknál Török Béla, a bő olimpiai keret tagja produkált pozitív tesztet, mivel vízhajtó-tartalmú vérnyomáscsökkentőt szedett. A szegedi pólóst fél évre tiltották el.
Galéria:
A kategória további hírei:
1. Hódít a mangaszex Japánban!
A kék szemű iskoláslány és a vad üzletember
2. Hogyan kell vécézni Japánban?
Avagy a motoros illemhely néha zavarba hoz
3. Hogyan tűnik el a telód egy arab bazárban?
Tavaszi tunéziai kalandok - 2. rész
Lujza, a sün reality show-ja
5. A világ legértelmetlenebb reptere és kikötője
Alaszkában 75 lakosú településnek van reptere
6. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
7. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
8. 28 nő, akik megváltoztatták a világot
Megjelent A világtörténelem legszebb női című könyv
Szex kölcsönbe
10. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
1. Szaftos pletyka a Détár-Rékasi házaspárról
A Star magazin válást sejtet a címoldalán
2. Megvan, hogy miért élnek tovább a nők
Az immunrendszer a ludas
3. Feldarabolt férfit fogtak ki a folyóból
Halálra rémült az ukrán horgász
4. Párzó nőstény farkas támadt gondozójára
A férfit több harapás érte
5. Megölt egy embert a gyilkos hód
Meghalt egy férfi, aki csak fényképezni akart
6. Furcsa alak gyilkolhatta meg Király Tamást
A rendőrség bemutatta a fényképét
7. Putyin és a szex Merkel társaságában
Az orosz elnöknek kopogott a szeme
8. Hódít a mangaszex Japánban!
A kék szemű iskoláslány és a vad üzletember
9. Nem szerencséjük volt, mi bénáztunk
Lesz még valaha focivébén a magyar csapat?
10. Szexfilm a Budapestre látogató turistáknak
Élő forgatások az erotika múzeumban
Az új Eva Longoria?