Fapados szuperexpressz Franciaországban

Jóval olcsóbb lesz az utazás

[j.protic] publikálva: 2013-02-19 16:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: illusztrációs felvétel

Ouigo néven fapados TGV (szuperexpressz) járatokat indít a francia állami vasúttársaság (SNCF). A tavasszal induló vonatokra keddtől lehet helyet foglalni.

 


"Az új kínálatot 4 millió olyan franciának szánjuk, akik Párizson kívül élnek, és eddig inkább gépkocsival közlekedtek, és nem vonattal" - hangsúlyozta Guillaume Pepy, az SNCF elnöke az első égszínkék Ouigo TGV bemutatásakor a Párizstól keletre található Marne-la-Vallée (Eurodisney) állomáson. A fapados szuperexpresszek ugyanis a fapados repülőjáratokhoz hasonlóan a városközponttól távoli pályaudvarról fognak indulni április 2-tól Franciaország déli városai felé.

A fapados TGV-k naponta négyszer, hétvégén pedig naponta ötször fogják megtenni a Párizs-Marseille, illetve Párizs-Montpellier szakaszt oda-vissza, Lyonon keresztül, ahol meg is fognak állni. Marseille-ben és Montpellier-ben a városközpontban, Lyonban viszont a repülőtéren lesz a fapados vonatok állomása.

A járatokra évente 400 ezer helyet 10 euróért, egymillió jegyet pedig 25 euróért kínálnak, amely mintegy negyede a normál jegy árának. Az elsősorban családoknak és fiataloknak szánt új vonatokra kizárólag interneten, az Ouigo oldalán foglalhatók jegyek. A 12 év alatti gyermekeknek egységesen 5 euróba fog kerülni az utazás, a 4-8 fős csoportok tagjai pedig fejenként 20 euróért válthatnak jegyet.

"A beszállás zavarmentessége és a kényelem biztosítása érdekében" az utasoknak ezekre a vonatokra az indulás előtt 30 perccel fel kell majd szállniuk" - hívta fel a figyelmet az SNCF.

Az árcsökkentés érdekében a hagyományos TGV-khez képest az SNCF maximálisan kihasználja a szuperexpresszek adottságait. A négy kocsiból álló kétszintes vonatok hetente 62 alkalommal teszik majd meg a Párizs-Lyon-Marseille, illetve Párizs-Lyon-Montpellier szakaszt, ami vonatonként havi 80 ezer kilométert jelent, ez duplája a normál TGV-knek.

Egy fapados vonat összesen 1268 utast tud szállítani egyetlen osztályon, első osztályú kocsik ugyanis nem lesznek az Ouigo járatain, és az utasoknak a repülőgépekhez hasonlón hármasával kell majd helyet foglalniuk. A hagyományos TGV-re egyszerre ezer utas fér fel, első- és másodosztályon, kettesével egymás mellett. Büfékocsi sem lesz az Ouigón.

A fapados vonatokra mindenki csak egyetlen bőröndöt és egy kézitáskát vihet fel ingyen, minden további csomagért 5 eurót, a konnektorok használatáért pedig 2 eurót kell majd fizetni.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet napról napra durvább
Olyan, mint a fogkrém
PÉNZTÁRCA
Zuhanást áraz be az ingatlanpiac
Egyszerre igényesebb és olcsóbb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Lezárják Izrael legpatinásabb szállodáját
Az amerikai elnöki vizit idejére
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--