Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

[Kail] publikálva: 2019-11-04 14:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az amerikai világcég vezérigazgatója hiába mondta, hogy kölcsönös beleegyezés volt a kapcsolat alapja. A McDonalds tulajdonosai úgy ítélték meg, hogy Steve Easterbrook megsértette a cég politikáját, így a brit csúcsmenedzsernek mennie kellett.


Hiába voltak igencsak tiszteletre méltó eredményei a globális gyorsétterem-láncnak, mióta a most 52 éves üzletember volt az első számú főnöke - még ez sem hatotta meg azokat, akik az egyébként elvált vezérigazgató sorsáról döntöttek. Pedig a sikerek listája impozáns: Steve Easterbrook öntött új életet a Meki menüibe és éttermeibe, átalakított üzleteket és alapanyag-listákat, sokat javítva ezáltal a minőségen.

2015-ben került a székbe, melyet most elhagyni kényszerült, és azóta megduplázódott a McDonalds részvények értéke. És pont a részvényesek döntöttek most úgy, hogy nem bocsátanak meg neki. Távoznia kellett még a felügyelő bizottságból is. A cég szabályzata könyörtelen: egyértelműen tiltja a romantikus kapcsolatot főnök és beosztott között.

Az Egyesült Államokban nagyon szigorúan veszik az ilyen tilalmakat. Tavaly az Intel főnöke kényszerült távozni posztjáról, ugyanilyen okból.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
Messinek ez nagyon kínos
Adócsalás miatt hallgatták meg a világsztárt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--