Ezért hagynák ki a férfiak az előjátékot

Nem feltétlenül az önös érdekek vezérlik őket

[Kovacs R.] publikálva: 2015-06-11 23:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Létezik egy olyan közhiedelem a nők részéről, hogy sok férfi azért akarja kihagyni az előjátékot az együttlétből, mert önző, és csak a saját örömszerzésére fókuszál, a másik igényeit és vágyait pedig figyelmen kívül hagyja. Azonban emögött gyakran egyéb olyan tényezők is állhatnak, amelyek hátterében lelki okok húzódnak meg, és már sokkal kevésbé vetnek rossz fényt a férfiakra.


1. Tapasztalatlanság. Az egyik leggyakoribb ok, hogy sok férfi egyszerűen azért hagyja ki, vagy fogja nagyon rövidre az előjátékot, mert nem tudja, hogy mit kellene csinálnia, hogyan kellene hozzáérnie a partneréhez, mivel tudna neki örömet szerezni, mi a jó a másiknak, stb. Tapasztalatlanságát és az emiatt való szorongását úgy próbálja leplezni, hogy egyből a lényegre tér. Egyesek úgy vannak vele, hogy még az is jobb, ha egy önző macsónak nézi őket a barátnőjük, mintha szimplán bénának vagy lúzernek.

2. Félelem a merevedés megszűnésétől. Az köztudott, hogy a túlzott szorongás nem tesz jót a szexuális válaszkészségnek, ami esetenként abban nyilvánulhat meg, hogy az illetőnek idő előtt elmúlik az erekciója. Az ettől való félelem a férfiaknál vezethet oda, hogy szeretnének minél hamarabb a tettek mezejére lépni, és nem adni időt annak, hogy lebőgjenek a kedvesük előtt, vagyis, hogy a testük kvázi elárulja őket ilyen módon.

3. Korábbi rossz tapasztalatok. A pszichológiában ismeretes a kondicionálás jelensége, amely során két, egyébként egymástól akár független dolog összekapcsolódik, és onnantól kezdve az egyik megjelenése előidézi a másikat. Így lehet ez a szexuális kudarcoknál, megszégyenüléseknél is. Azaz, ha egy férfinak rossz tapasztalatai voltak korábban, mondjuk, mert nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna, vagy a partnere valamilyen módon megalázta, pl. kinevette őt, vagy éreztette vele, hogy nem jól csinálja, stb., akkor ez az élmény a későbbiekben automatikusan felidőződhet, és ahhoz vezethet, hogy az illető inkább elkerüli az előjátékot.

4. Idő előtti elélvezés. Az, hogy ki meddig bírja, sok mindentől függhet, és nagy egyéni változatosságot mutat. De tény, hogy vannak, akiknek ez egy örök problémát jelent, és minden egyes szeretkezés mögött megbújik a félelem a korai magömléstől. Ez ellen pedig sokan úgy védekeznek, hogy siettetik a dolgot, és kerülik a hosszas előjátékot, nehogy idő előtt bekövetkezzen az, amitől tartanak.

5. A pornófilmek hatása. A pornófilmekben általában nagyon kicsi hangsúlyt fektetnek az előjátékra, sőt, sokszor teljesen ki is hagyják azt. Így azoknak a férfiaknak, akik ilyen filmeken szocializálódtak, nehézséget jelenthet, hogy az ott látottaktól elvonatkoztassanak, és ne azokhoz viszonyítsák a viselkedésüket, azaz, hogy felismerjék, a valóságot csak nagyon korlátozott mértékben fedik le ezek az alkotások.

 

Forrás: Középsuli.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Orgazmusban királyok a magyarok

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Oktatóközpontot hoz létre a Fáy Alapítvány
Pénzről jó hangulatban - tabuk nélkül
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Sztárok és miniszterek a Mikulásnál
Időgép van a munkahelyén
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

2. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

3. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

4. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

5. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

6. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

7. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

8. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

9. Később kezdik ma a szexet

De miért?

10. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

Műsoraink
2019.09.12. 18:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I.
2019.09.13. 10:05 Világszám - Inforádió
Hongkong II.
2019.09.14 10:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I. ism.
Közösség
Nap lánya

Victoria ében angyala

Szófelhő / Archív
--