Dugásra biztatták Koppenhága polgárait

Még több gyermeket szeretnének a politikusok

[seifert.p] publikálva: 2016-06-06 19:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

1200 csecsemővel több látja meg a napvilágot hála egy kilenc hónappal ezelőtt indított kampánynak - írja a Politiken című dán lap. Ez 14%-os növekedést jelentene a tavalyi évhez képest.

h i r d e t é s ^



Nem biztos, hogy a mi kampányunk egyedüli érdeme ez - szerénykedett Koppenhága helyettes polgármestere. A kampányt eredetileg egy utazási iroda indította el mondván nyáron igazán szép az anyaság. Ehhez csatlakozott azután Koppenhága városa is.

Dániában hagyományosan kicsi a gyerekszám, ezért a főváros is úgy érezte: buzdítani kell a polgárokat kicsit nagyobb aktivitásra ezen a téren. Más se kellett a médiának, mely elnevezte a kampányt Kefélj Dániáért mozgalomnak.

A statisztika arról nem szól, hogy az újszülöttek milyen családokban látják meg a napvilágot, de a sajtó arról is beszámol, hogy a bevándorlók általában túlteljesítenek ezen a téren. Lelkesedésüket motiválja az is, hogy a skandináv országban igen előnyös a családtámogatási rendszer. Akárhogy is csecsemő rekord köszönthet be az idén Dániában jelentős részben azért, mert kilenc hónappal ezelőtt kiadták a jelszót: Kefélj Dániáért!

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szexi lány a szomszédból

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Olcsó LADA, de nem nekünk
Fapados autóval jelentkezik az orosz autógyár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen egy igazi amish
Nem kér segélyt, nem fizet tébét, és nincs áram otthon
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Pattaya

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.01.12. 18:35 Világszám - Inforádió
Phuket sziget
2018.01.13. 10:05 Világszám - Inforádió
Phi Phi szigetek
2018.01.14. 10:35 Világszám - Inforádió
Phuket sziget ism.
Közösség
Nap lánya

A legdögösebb röplabdás lány

Szófelhő / Archív
--