Ágyúlövés köszönti a versenyzőket Dabason

Indul a 2014-es Koronglövő EB

[V.J.] publikálva: 2014-06-16 12:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

80 év után igazán jelentős lövészverseny helyszíne lesz Magyarország. A tökéletesen felújított sarlóspusztai pályán rendezik meg a 2014-es Koronglövő Európa-Bajnokságot, ahol a szakág legjobbjai fognak fegyvert.


A rendezvény június 16-i sajtótájékoztatóján nemcsak a szervezők, a szponzorok, de a legjobb hazai versenyzők is megjelentek, hogy bemutassák a koronglövő sport legnagyobb európai eseményét. Nagy György, az MSSZ elnöke elmondta, hogy a várokozáson felüli számú induló áll lőállásba a csodálatos környezetben épült sarlóspusztai pályán. Aki számít, az itt lesz, hiszen 43 országból, 400 nevezés érkezett az Európa-Bajnokságra.

A kormányzat is fontosnak tartja a sportág támogatását, hiszen eddig 7 arany, 3 ezüst és 7 bronzérmet szereztek az olimpiákon a magyar koronglövők. Igaly Diána mellett, a legújabb hazai tehetség,  Pongrátz Bianka is szívesen válaszolt az újságírói kérdésekre, elmondva, hogy mennyire fontos a hazai szurkolók támogatása egy hazai versenyen. Az Európa-Bajnokság főszponzora, az OTP Bank. Bocskai István kommunikációs igazgató a sajtótájékoztató alkalmából jelentette be, hogy a bank különdíjat ajánl fel a legeredményesebb magyar versenyző számára.

A június 17-i, dabasi megnyitón egész napos programok, néptáncosok, lacikonyha, Vastag Csaba koncert és a Fáy András Alapítvány OK Központja várja vetélkedőkkel, gyermekprogramokkal az érdeklődőket és szurkolókat.

Este – stílusosan – a Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzérek ágyúlövéssel jelzik a verseny kezdetét.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elmozdult a Föld tengelye
Japán 2,4 méterrel odébb tolódott
PÉNZTÁRCA
Kamatozik az osztálypénz
Profi megoldás, amatőröknek is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Korallzátonyok és türkizkék víz
Ezzel várja a turistákat Mauritius
RECIKLI
Tésztát esznek a ciprusiak,az Újpest zumbázik
Megkapta védjegyét a telki sporthotel

Itt jártunk: Velence

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

2. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

3. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

4. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

5. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

6. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

7. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

8. Pucéran Párizsban

Meztelen volt a közönség a színházban

9. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

10. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

Műsoraink
2019.02.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Bali
2019.02.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Indonézia
2019.02.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Bali ism.
Közösség
Nap lánya

Reklámokban is játszik a gyönyörű színésznő

Szófelhő / Archív
--