A hangulat is O.K. volt

Nyárindító Sportnap Nyíregyházán

[V.J.] publikálva: 2014-06-14 07:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az OTP Fáy András Alapítvány – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2014-ben is megrendezte ingyenes Nyárindító Sportnapját. Az idei rendezvényen, melynek helyszíne Nyíregyháza volt, 15 középiskola több mint 1500 tanulója vett részt. Az eseményt Kósa Tímea, Nyíregyháza alpolgármestere és Azurák Csaba televíziós személyiség (egyben az Alapítvány Kuratóriumának tagja) nyitották meg.


A délelőtt folyamán a szervezők változatos programokkal igyekeztek kiszolgálni a jövő generációjának igényeit: sportbajnokságokkal (fiú labdarúgás, fiú és lány streetball, strandröplabda, kötélhúzás), az Alapítvány nyíregyházi O.K. Központjának trénereivel játékos pénzügyi, gazdasági edukációs feladatokkal, illetve kézműves foglalkozásokkal, különböző ügyességi feladatokkal („szumó, élő csocsó, rodeó”).

A sportversenyek közül a legnagyobb érdeklődés a futballmérkőzéseket kísérte, amelyen részt vett az –­ Azurák Csabával megerősített – alapítványi csapat is, de az iskolák sportközösségeit elkísérő diákok szurkolásukkal mindenhol remek hangulatot teremtettek.

Délután a színpadi produkcióké volt a főszerep. A fiatalok legnagyobb örömére fellépett Varga Viktor és a Hősök együttes. A koncertek közötti szünetben került sor a délelőtti sportversenyek eredményhirdetésére, valamint a Könyvhullám könyvtárfejlesztési pályázat könyvcsomagjainak szimbolikus átadására, amelyen hat nyíregyházi középiskola is képviseltette magát.

„Immáron hagyomány, hogy a Nyárindító Sportnapot azon a településen tartjuk, ahonnan a legtöbb sikeres pályázat érkezik Könyvhullám akciónkra. Idén ez Nyíregyháza volt. Ez azért is külön öröm számunkra, mert tavasszal nyitottuk meg a városban a diákok pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási edukációjával foglalkozó O.K. Központunkat. Azt gondolom, az elmúlt hónapok történéseire visszagondolva bátran kijelenthetem, az OTP Fáy András Alapítványt és programjait mindig szívesen fogadják itt, legyen szó a fiatalokról, az iskolákról vagy éppen a városvezetésről. Éppen ezért örömmel jövünk ide vissza minden alkalommal különböző kezdeményezéseinkkel és vagyunk jelen immáron két és fél hónapja oktatóközpontunkkal.” – fejtette ki véleményét Virágos Gábor, az O.K. Központ intézményvezető-igazgatója.

„A Nyárindító Sportnap idén is nagyon jól sikerült, Nyíregyháza remek házigazdája volt az eseménynek. Még soha nem vett részt ennyi sportoló a rendezvényen, a fiatalok valódi közösségépítő program részesei lehettek, óriási hangulatot teremtettek. Köszönet illeti mindazokat, akik segítettek a megvalósításban.” – utalt a szervező stábnak kiemelt segítséget nyújtó és a helyszínt biztosító Városi Stadion vezetőinek és az Önkormányzat illetékeseinek munkájára Azurák Csaba.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Magasabb a szeméthegy mint a Tádzs Mahal
Nemcsak a gazdaság nő Indiában
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova terveznek nyaralást most a magyarok?
Óvatosak vagyunk, de már nagyon kimozdulnánk
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--