Drámai videó a lezuhant hőlégballonról

Magyar áldozata is van a tragédiának

[szorenyi.p] publikálva: 2013-02-26 10:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotónk illusztráció

A hőlégballon Luxor közelében, nagyjából 300 méteres magasságban kigyulladt, felrobbant, majd egy cukornádültetvényre zuhant – ismertették. A BBC azt írja: 20 utasból 19 meghalt, egy utas és a pilóta élte túl a balesetet. Brit, francia, japán és hongkongi turisták az áldozatok. Közben kiderült, hogy egy magyar is köztük lehet.


Az NBC News idézte a luxori egészségügyi tisztviselőt, aki elmondta, hogy az áldozatok közül kilenc hongkongi, négy japán, kettő az Egyesült Királyságból érkezett Egyiptomba, ketten franciák, és két ember nemzetiségét még nem sikerült kideríteni.

Közben kiderült, hogy magyar áldozata is van a balesetnek - legalábbis ezt mondta a luxori kormányzó újságíróknak nyilatkozva. Legalábbis így tudja az Inforádió. A Blikk azt is kiderítette, hogy egy veszprémi 34 éves nőről van szó, aki angol szerelmével szállt fel a ballonra.

Nem ez az első ilyen baleset Luxor környékén. 2009 áprilisában egy 16 utast szállító ballon lezuhanásakor két brit nő sérült meg.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A karácsony sebeket is okoz
Ha pénzben mérjük a szeretetet, akkor baj van
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc
2024.05.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein
2024.05.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--