Csemer Boggie alig kapott pontot Bécsben

Melegcsóktól domináig - minden volt az Eurovízión

[seifert.p] publikálva: 2015-05-23 23:18:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI/AP/Kerstin Joensson

A magyar Csemer Boggie szép sikoltozást kapott a közönségtől, de sok ballada volt az idei programban. Már az első 10 nagy eredmény lett volna, írtuk a verseny alatt. Az első 5 országszavazat után azonban mindössze Romániától kapott 4 pontot a magyar előadó. Úgy érezzük, hogy itt sok babér nem terem Magyarországnak, így elmegyünk aludni.


Csemer Boggie és a Wars For Nothing (szerzők: az előadó, Sebestyén Áron és Bori Sára Heléne) a keddi első elődöntőből jutott a döntőbe. Háborúellenes dalának előadását a színpadon négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kísérte.

A produkció koreográfusa Tihanyi Ákos, a látványért felelős kreatív munkatárs Pócsik Henrietta.

A szombati döntőben Pejtsik Péter személyében magyar hangszerelője és karmestere volt a megnyitó ceremóniának. A Wiener Stadthalléban a show-műsorban fellépett a verseny tavalyi nyertese, Conchita Wurst is.

Tavaly Magyarország az 5. helyen végzett, ami kiemelkedő eredménynek számított.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kína betiltja
Csaó zacsik!
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra ragyog a dégi Festetics-kastély
Szabadkőműves tárlat is nyílt benne
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--