Az első magyar diadal a felcsúti stadionban

Az U19-es válogatott 5-2-re győzött

[szorenyi.p] publikálva: 2014-04-23 19:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Illyés Tibor

A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es válogatott 5-2-es győzelmet aratott a török korosztályos csapat elleni felkészülési meccsen a felcsúti Pancho Arénában.


Már a 8. percben vezetést szereztek a magyarok, Mervó Bence beadása után Bobál Gergely fejelt 5 méterről a jobb sarokba (1-0).

A folytatásban a törökök játszottak mezőnyfölényben, de nagyobb helyzeteket nem tudtak kialakítani, míg a mieink inkább kontrákból voltak veszélyesek. A 38. percben Bobál Gergely nagyszerű indításával Farkas Zoltán iramodott meg a jobbösszekötő helyén, jól tette vissza a labdát az érkező Bobálnak, aki higgadtan a kapuba továbbított (2-0).

A második játékrész rosszul kezdődött, 46. percben, egy hosszú kiugratást követően Székely György szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt büntetőből Muhammed Demirci a bal alsó sarokba helyezett (2-1). A 48. percben viszont egy kirúgást követően a török védők nem tudtak felszabadítani, Farkas Zoltán futotta le őket, már csak a kapussal állt szemben, és nem is hibázott (3-1).

Az 59. percben Székely György védett nagyot, majd néhány másodperccel később Bobál Gergely megszerezte harmadik gólját, egy 19 méterről helyezett a jobb alsó sarokba, a labda a kapufáról pattanat a hálóba (4-1). A törökök fel sem ocsúdhattak, máris ismét középkezdéshez készülhettek, ezúttal Farkas Zoltán kiugratásával Mervó Bence került ziccerbe, majd 16 méterről a kapus mellett a jobb sarokba helyezett (5-1).

A 78. percben megszerezték a második góljukat a törökök, Antalyali vezette a labdát a 16-os előterében, senki sem lépett ki rá, így kihasználta a lehetőséget, és 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (5-2).

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szélvihar tombol Budapesten
Még egy teherautót is feldöntött
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hagyomány és pisztráng reggelire
Egy hónapja nyitott a budapesti Ritz-Carlton
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc
2024.05.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein
2024.05.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--