Akik már továbbjutottak a Voice-ból

Már a nézettség a kérdés

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-13 09:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A zsűri

Az énekversenyek koreográfiájának megfelelően a válogatással megkezdődött a tv2 zenei tehetségkutatója, a Voice. Az első adásban viccesre és olykor könnyesre vették a figurát a szerkesztők. Nyolc versenyző örülhetett, a mesterek úgy döntöttek, ők kellenek a show-ba.


A műsor csvarintása, hogy a zsűri nem látja a versenyzőket, így az extravagáns kinézet alapvetően nem számít.  Nyolcan jutottak tovább a Voice első adásából. Ők azok, akik csupán a hangjukkal győzték meg a mestereket. Az este végén Caramel örülhetett - számol be a zene.hu. A Megasztár korábbi győztese három versenyzővel a csapatában zárta a napot, míg Mező Misi csupán egy énekest toborzott maga mellé.

Bakonyi Zsolt angliai munkáját adta fel azért, hogy megmérettessen a műsorban, ami jó döntésnek bizonyult, Andrea csapatát erősíti, ahogy Schwartz Dávid is. Gájer Bálint a swing stílusban előadott Moves Like Jagger című dallal győzte megy a mestereket. Bálint pedig úgy döntött, Caramellel szeretne dolgozni. Szintén a legfiatalabb mestert választotta a Fekete Vonat egykori énekesnője, a bámulatos változáson átesett Mohamed Fatima, valamint az extrém külsejű szőkeség, Karai Anna.

Pleszkán Écska először a hangjával, a gombok megnyomása és a fotelek megfordulása után pedig stílusával is magával ragadta a zsűrit. A 22 éves lány Somló Tamást választotta mesteréül. Az adás egyik legnagyobb meglepetését a Szécsi ikrek okozták. Egymás után léptek a színpadra és mindketten elkápráztatták Mező Misiéket, akik először azt hitték, valami tréfa áldozatai és kétszer hallják és látják ugyanazt a versenyzőt. Elsőként Saci választotta Somlót, a közvetlenül utána éneklő – és szintén továbbjutó - Böbe pedig Mező Misit.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ismét özönvíz Budapest környékén
A 10-es út mentén esett nagyon sok eső
PÉNZTÁRCA
Szüleiből él az Y generáció
Egymillió forintot szeretnének a számlájukra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Se Izraelbe, se Olaszországba
Szüneteltet a Wizzair
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--