Koronavírus: Moszkvában nincs veszély

Nem voltak fertőzöttek a kínai turisták

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-01-26 10:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nem mutattak ki 2019-CoV típusú koronavírust annál nyolc a kínai turistánál, akiket Moszkvában vasárnapra virradóra szállítottak kórházba akut vírusos légúti fertőzés tüneteivel.


Az Interfax hírügynökségnek a fővárosi egészségügyi igazgatóságra hivatkozó vasárnapi jelentése szerint egy nőt A típusú influenzával bent tartottak, a többieknek ambuláns kezelést írtak elő. A moszkvai orvosok egyébként az észak-moszkvai Art Moszkva szálloda csaknem 150 kínai vendégét vizsgálták meg. A hotelhez 10 mentőautó szállt ki.

Az orosz egészségügyi minisztérium vasárnapra virradóra közzétett tájékoztatása szerint az országban szombat este 21 óráig egyetlen koronavírus-megbetegedést sem észleltek. Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vasárnap azt tanácsolta az úton levőknek, hogy kizárólag hőkezelt élelmiszert és palackozott vizet fogyasszanak.

A hatóság javasolta, hogy az emberek kerüljék el a halat és elő állatot forgalmazó piacokat, az állatkerteket és az állatok részvételével megtartott tömeges rendezvényeket.

A Roszpotrebnadzor arra hívta fel az orosz állampolgárokat, hogy utazásaik tervezésénél tájékozódjanak a járványügyi helyzetről és utazás közben viseljenek maszkot a légúti szerveik védelmében. A hatóság szerint a már a betegség első tüneteinek megjelenésekor orvosi szakellátást kell kérni az öngyógyítás helyett. A Roszpotrebnadzor javasolta továbbá a kínai utazások előzetes megtervezését és Vuhan város elkerülését.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A magyar sílövő durván beszólt az oroszoknak
Nem igaz, hogy zöld az olimpia Szocsiban
PÉNZTÁRCA
Betegséget terjeszthet a készpénz
Ráadásul, többet költ az ember!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Meztelenül a tengerparton
Európa legjobb nudista strandjai
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--