A zene és az utazás az élete

Szelina, a magyar zenei élet egyik legszebb arca

[Dósa Judit] publikálva: 2019-02-06 07:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Dósa Szelina még csak jövőre tölti be 25. életévét, de máris több, rangos elismeréssel díjazták munkáját. Többek közt elnyerte csapatával a Cseh Tamás-ösztöndíjat és a Veszprémi Utcazene Fesztivál fődíját is.


Nemrégiben debütált első saját dala, a Magasba, amely a hamarosan forgalomba kerülő – szintén első – Ember a vízben című albumán lesz hallható. Jelenleg minden idejét az tölti ki, hogy a rövid időn belül megjelenő lemez a lehető legjobb legyen! Szeretné, ha legalább az egyik dalból igazi sláger lenne, hogy ezzel is közelebb kerülhessen gyermekkori álmához, ahhoz, hogy saját szerzeményeivel állhasson a közönség elé.

Szelina imád utazni, ez az, ami igazán feltölti. 2019-ben el akar jutni a 20. országba - most 18-nál tart -, valamint Afrikába is, ami az első kontinens lesz Európán kívül, amit meglátogat. A simogató hangú énekesnő imád enni és főzni is. Utóbbiban akkor leli igazán örömét, ha szeretteit lepheti meg valamilyen saját készítésű finomsággal. Távolabbi tervei közt szerepel, hogy ismertségét jó célok szolgálatába állítsa, család nélkül felnőtt gyerekek zenei képzését szeretné segíteni.

Fotók: Sámpár Anna; Facebook

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Te Szent Kacsa!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen a világ legmagasabb épülete
Elképesztően népszerű a Burj Khalifa
RECIKLI
Párnacsata Budakeszin
Divat a kuka mélyéről

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.02.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Skócia
2020.02.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Írország
2020.02.03. 10:35 Világszám - Inforádió
Skócia ism.
Közösség
Nap lánya

Száguldás az élete

Szófelhő / Archív
--