3D oktatás a tudásközpontban

Megnyílt a Fáy Alapítvány tudásközpontja

[superadmin] publikálva: 2013-02-27 14:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nyílt nappal mutatkozott be az OTP Fáy András Alapítvány által létrehozott Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja, az O.K. A modern társadalomban elengedhetetlen pénzügyi ismereteket ismerheti meg évente húszezer középiskolás a XXI. század legmodernebb technikai eszközei segítségével.


Február 25-én lezárult a  három hónapos próbaidőszak a Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontjában. Ez idő alatt mintegy 2000 középiskolás találkozhatott az OTP Fáy András Alapítvány által létrehozott pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismeretanyaggal. Most „próbaüzemről” valódi oktató üzemmódba kapcsolt az O.K Központ.

A hiánypótló intézmény a főváros legfrekventáltabb helyszínén, a Benczúr utcában kezdte meg működését. A Központ – mely az Európai Unió és az OTP Bank támogatásával, és a magyar kormány kiemelt projektjeként született -, világszínvonalú körülmények között és a legfejlettebb oktatási szemlélettel fogadja majd a hazai középiskolai osztályokat. Mint megnyitójában Dr. Vízi L. Szilveszter, az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, a jövő generációjának pénzügyi tájékozottsága alapvető feltétele a társadalom fejlődésének, a családok anyagi biztonságának.

„Nagyon fontos feladatunk, hogy olyan generációkat neveljünk, akik meg tudják tervezni életüket. Egy eladósodott társadalomban ennek egyik fontos feltétele, hogy bánni tudjunk a pénzzel. Hogy ez a következő generációkkal ne történhessen meg a legfontosabb, hogy mindenkiben tudatosuljon az öngondoskodás és a takarékoskodás fontossága.  Egy igazi magyar csoda született.” – mondta Dr. Vizi L. Szilveszter, utalva arra, hogy milyen példás gyorsasággal készült el a legmodernebb oktatási módszereket és eszközöket felvonultató Oktatási központ. Az intézményben 8 kiképzett tanár és a legmodernebb technikai eszközök segítik az oktatást, ami nemcsak hasznos, de szórakoztató is. Háromdimenziós projektor, digitális eszközök, interaktív játékok mind a gazdálkodás és a pénz világába vezetik be az oktatási modulok résztvevőit. Az uniós pályázati források és az OTP Bank támogatása lehetővé teszi, hogy évente húszezer középiskolás kapjon pénzügyi és gazdasági tudást több oktatási modul segítségével. A tervek között szerepel, hogy a programot a határokon túlra is kiterjesszék 2014 után.

Aki nem tudja felkeresni a Benczúr utcai központot, annak sem kell lemaradnia a tudásról, hiszen a program egyik fontos eleme, hogy a program házhoz megy az ország bármely középiskolájába, ahol ezt igénylik.

Nagy Zoltán Péter, az OTP marketingigazgatója szerint azért is fontos az Oktatóközpont szerepe a pénzügyi ismeretek és kultúra megismertetésében. Sokan olyan alapvető tudással sem rendelkeznek, ami a hitelfelvételhez, a megtakarítási formák megválasztásához elengedhetetlen. Tízből hat ember nem ismerik a kamatos kamat fogalmát sem, miközben arról dönt, hogy kölcsönt vegyen-e fel.

A pénzügyi tudás az egész társadalom működése és jövője szempontjából alapvető kérdés. A legfogékonyabb korosztály a nevelésre és a tanulásra a 14-20 év közötti generáció. Az O.K. Központ a hazai középiskolás diákságot jelentős részét elérheti, így áttörést jelenthet a képzések hatékonyságában. A társadalmi aktivitás, a sokrétű programok támogatása, jól mutatja az OTP eltökéltségét a pénzügyi edukáció iránt, de a most megnyílt intézmény mindezt sokkal célzottabban és hatékonyabban tudja megvalósítani. Ezért tekinthető mérföldkőnek a O.K. megnyitása.

Srankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvivője elmondta, hogy az oktatók és trénerek kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont volt a nyitott személyiség. „A mi oktatóink nemcsak oktatnak, hanem tudományos munkát is végeznek. Kutatnak, adatokat gyűjtenek és elemeznek, dokumentálnak. Ezeknek az elemzéseknek alapján folyamatosan fejlődik a tananyag és tematika. Másrészt pedig egyéb nemzetközi programokban vesznek részt, tartják a kapcsolatokat az egyetemekkel. Az oktatás csak a munkájuk negyven százalékát tölti ki. Van közöttük pedagógus, újságíró, kommunikációs szakember, közgazdász, pszichológus. Ez tehát egy multidiszciplinális megközelítése a témának. Szeretnénk az ország minél több területére eljuttatni a tudásanyagot, ezrét nagyon fontos, hogy a technikai eszközeinkkel együtt tudunk felkeresni vidéki középiskolákat. A pénzügyi edukáció a közoktatásban is nagyon fontos. Ezért indítottuk el tavaly az ELTE posztgraduális képzéséi programját a tanári diplomával rendelkezők számára. A munkák tehát kétirányú. Megszólítjuk közvetlenül a gyerekeket, szülőket, diákokat, a másik oldalon pedig minél több tanárt szeretnénk képezni.”

Az Alapítvány hosszú távú szakmai programjait tehát nemcsak diákoknak kínálja, de részt vesznek benne a tanárok és a szülők is. A tudásközpont programjainak középpontjában a pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási oktatási tevékenység áll. Ezt egészítik ki a karrier tanácsadói és életvezetési programok, melyet az intézvényben folyó kutatás-fejlesztés is támogat.

 

Az O.K. Központban évente húszezer diák részesül a félnapos képzésekben, melynek során a való élet hétköznapjaiban is tudást szerez a pénzügyekkel kapcsolatban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A pénzügyi tudás is O.K.

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Infraszemüveggel védik a gepárdot
Már csak 400 példány él
PÉNZTÁRCA
Tanévnyitó sztárokkal az O.K. Központban
10 000 középiskolás kaphat ingyenes pénzügyi képzést
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Vasban a hőségben
Megkezdődtek a Visegrádi Palotajátékok
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Moszkva

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

2. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

3. Később kezdik ma a szexet

De miért?

4. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

5. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

6. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

7. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

8. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

9. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

10. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

Műsoraink
2019.07.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár
2019.07.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Moszkva
2019.07.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár ism.
Közösség
Nap lánya

Hollywood új királynője

Szófelhő / Archív
--