Végeredmény - Biztos a Fidesz kétharmada

100 százalékos a választás feldolgozottsága

[szorenyi.p] publikálva: 2014-04-12 16:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kucsák László, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyerte el a budapesti 15-ös választókerület országgyűlési képviselői mandátumát. Ez volt az a körzet, ahol még volt esélye a balodali Kunhalmi Ágnesnek, hiszen csak 22 szavazattal volt lemaradva. Ma megszámolták a külföldről érkező szavazatokat.

h i r d e t é s ^



A külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait szombaton keverte be a szavazatszámláló bizottság a választókerület 34. számú szavazókörének voksai közé, amelyeket április 6-án nem számoltak össze.

A szavazatszámláló bizottság összesítése szerint a Fidesz-KDNP-s Kucsák Lászlóra 546-an, míg Kunhalmi Ágnesre, a baloldali összefogás jelöltjére 508-an szavaztak a most felbontott urnák összeszámlált szavazatai alapján.

Ez azt jelenti, hogy - mivel a csaknem 98,7 százalékos feldolgozottság alapján a két legtöbb szavazatot kapó jelölt közötti különbség 22 volt a Fidesz-KDNP-s jelölt javára - Kucsák László kaphatja a mandátumot.

Ez volt az a választókerület, ahol a múlt vasárnapi szavazáson a legszorosabb verseny alakult ki.

Az eredmények ellen jogorvoslattal lehet élni.

A budapesti 15-ös választókerület múlt vasárnap késő esti összesített eredményei szerint Kucsák László 20 104 szavazatot kapott, míg Kunhalmi Ágnes 20 082-t, a szombaton megszámlált szavazatok alapján Kucsák László 20 650, Kunhalmi Ágnes 20 590 voksot kapott a választókerületben.

A szavazatszámláló bizottság szombaton nem sokkal 10 előtt kezdett a szavazatok megszámlálásához, a XVIII. kerület polgármesteri hivatal termében, élénk sajtóérdeklődés mellett. A sajtó képviselői egy kordon mögül figyelhették a bizottság munkáját, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői bemehettek a kordonon belülre is.

Először az öt lezárt urnát (ebből az egyik a mozgóurna volt) bontotta fel a bizottság kilenc tagja, és a tartalmát egy nagy asztalra borították, majd hozzákeverték a külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazók zöld borítékjait. A bizottság háromfelé válogatta a felbontott borítékokat, és külön csoportosította az egyéni, az országos pártlistás és nemzetiségi listás szavazólapokat. Találtak egy "eltévedt" borítékot is, ezt eredetileg a budapesti 7. számú egyéni választókerületbe kellett volna eljuttatni a Nemzeti Választási Irodából. Ezt már nem viszik át a 7. számú választókerületbe, hanem érvénytelennek tekintik.

A szavazatszámláló bizottság ezt követően döntött az érvénytelen szavazatokról, majd előbb a négy nagy lista szerint szétválogatta a szavazatokat, és minden listára leadott külön számlált meg.

A szavazatszámláló bizottság először a baloldali jelölt szavazatait számlálta meg háromszor, majd a Fidesz-KDNP jelöltjének szavazatait. Ezek között találtak még három, Kunhalmi Ágnesre leadott voksot, ezekkel lett a jelöltnek 508 szavazata. Ezt követően számlálták meg a többi jelölt szavazatait, és állapítják meg a szavazóköri eredményt.

Amint a választókerület minden szavazókörének eredménymegállapító jegyzőkönyve rendelkezésre áll, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság összegzi a jelöltekre, illetve listákra leadott szavazatokat, és megállapítja a voksolás választókerületi eredményét.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyenek a thaiföldi indiánok
Igazi buli az életük
PÉNZTÁRCA
Nagy biznisz az egészségturizmus
Szabolcsban örülnek a pálinkagasztronómiának
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
70 kilométer pincéktől a kastélyokig
Túraútvonal Tolna megyében
RECIKLI
Dániában betiltották a házak gázfűtését
A rendelet az újépítésűekre vonatkozik

Itt jártunk: Tatár köztársaság

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.04.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 1.
2018.04.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 2.
2018.04.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Tatár köztársaság 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Brummog a felvidéki színésznő otthonában

Szófelhő / Archív
--