Utazási korlátozás: viszlát, Egyiptom!

A piros kategóriába került országokba nem megyünk nyaralni

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-07-16 18:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Amíg a piros zónában marad az észak-afrikai ország, addig biztosan elmaradnak a magyar csoportok, hiszen nagy egészségügyi kockázatot jelent az odautazás.


A kormány zöld, sárga és piros zónákra osztotta a külföldi országokat koronavírus-fertőzöttség szempontjából, és ez alapján karanténra és tesztelésre kötelezhetik a hazaérkezőket. Ez nagyban befolyásolja a magyarok nyaralását is, sokan arra kényszerülnek, hogy átszervezzék az utazásukat egy másik országba, vagy külföld helyett idén inkább itthon nyaraljanak.

A piros zónába került Egyiptom és Törökország is, ami Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró szerint nagyon komoly hatással volt mind az utazási irodákra, mind pedig az utazókra. A bejelentéskor ugyanis még volt remény arra, hogy az oda tervezett charter járatok elindulhatnak, és a két ország kedvezményes COVID-19 tesztek elvégzésével fogadhatja az utazókat. Azóta viszont a Külügyminisztérium nem ajánlott országainak listájára is felkerült Törökország és Egyiptom, ami azt jelenti, hogy az utazási irodák szervezett utakat nem vihetnek az említett országokba. Az utazók biztosítást sem tudnak kötni, az evakuálás költségét pedig az utazóknak kell állniuk, ami a szakértő szerint egy időre biztosan ellehetetleníti az ottani turizmust.

"Emiatt például azt tapasztaltuk, hogy a mostani hétvégén a Görögországba szervezett repülős utak iránt megnőtt az érdeklődés, ez az egyedüli zöld zónás ország ugyanis, ahová charter járatok mennek" - mondta a szakértő.

Horvátország esetében szintén zöld kategóriáról beszélünk, ami a közelség miatt is vonzó lehet a magyaroknak, a legtöbben ugyanis autóval érkeznek az Adriára. Akik pedig végül úgy döntöttek, hogy belföldön töltik a nyaralást, szintén nem járnak rosszul. A Balaton a legnépszerűbb idén, a szakértő szerint a szezon a belföldi turizmusban erős lesz: a Balaton mellett a Tisza-tó környékét is egyre többen választják, de az Őrség kisebb panzióit, a Megyer-hegyi tengerszemet és Sopront is sokan keresik fel. A wellness szállodák is magas látogatószámmal zárhatják a nyarat és a turisztikai szakújságíró szerint a szolgáltatók is érzik, hogy javul a szezon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Rendezvényterem a Várhegy gyomrában
Keresett helyszín a Várkert Bazárban
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--