Mentés közben fulladtak a tengerbe

Egyiptomban 11 ember veszett oda egy veszélyes strandon

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-07-11 19:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A tragédia egy nagyon veszélyes egyiptomi partszakaszon történt, ahol már korábban is besodorta a víz az úszókat.

 

 


Borzalmas tragédia történt Egyiptom északi részén, Alexandria egyik veszélyes partszakaszán. Először egy fiatal fiú szaladt a vízbe, majd fuldokolni kezdett, és mikor egy férfi a segítségére sietett, őt is elragadta az áramlás. Erre egy csoport kilenc tagja rohant a tengerbe, hogy kimentse őket, de ők is mind megfulladtak – számol be az MTI a helyi turisztikai hivatalra hivatkozva. A helyi katasztrófavédelem hat holttestet emelt ki a vízből, a többiek után még kutatnak.

"Ezen a helyen barátommal, aki ma egy állami szervezet jogi igazgatója, szintén majdnem vízbe fulladtunk, de ki kellett menteni egy fiatal lányt is ugyanekkor, sőt, az egyiptomi idegenvezetőt is - mondta Dr. Kiss Róbert Richard turisztika szakújságíró. Az alexandriai strand rendkívül veszélyes, mert befelé sodorja az úszókat a víz néhány helyen, s olyan erős az ellenáramlás, hogy csak a nagyon jó úszók vagy a helyet jól ismerők bírnak a partra visszaúszni ezeknél a szakaszoknál.

A mostani baleset komoly aggodalmakat váltott ki Egyiptomban, ahol nyáron 38 Celsius-fokos a hőség, és az emberek a járványtilalom ellenére igyekeznek a vízben enyhülést találni. Az Alexandriához közeli, népszerű strandok jelenleg a koronavírus-járvány miatt zárva tartanak, így a helyszínen életmentők sem voltak az őrhelyeken. A csoport tagjai kora hajnalban mentek ki a tengerpartra, hogy elkerüljék a tilalom betartását ellenőrző rendőröket. Az egyiptomi Palm Beach egyébként is veszélyes partszakaszáról ismert. A helyi sajtó szerint itt minden évben sokan a vízbe vesznek, mert nagyon erősek az áramlatok, és sok a szikla. Tavalyelőtt, 2018-ban 21 haltak meg, számos parlamenti képviselő többször is követelte már az itteni strandok bezárását.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Olaj ömlött a tengerbe Rijekánál
Veszélyben a turizmus a Kvarner-övölben
PÉNZTÁRCA
Különleges pénzügyi oktatás Nyíregyházán
Inspiratív pénzügyi edukáció egy tudatosabb generációért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
40 nap alatt a Föld körül
Új világrekord született
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--