Szemétszedésre adja a fejét György István

A főpolgármester-helyettes is segít Budapest takarításában

[szorenyi.p] publikálva: 2011-03-30 07:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megkezdte az FKF Budapesten a tavaszi nagytakarítást. Április végéig lemossák a hidakat, kijavítják a téli fagy okozta úthibákat, kitakarítják az aluljárókat, fertőtlenítik a szemeteseket. A főpolgármester-helyettes közben a hétvégén a Népligetben szedi majd a szemetet.


György István főpolgármester-helyettes egy közös takarításra hívja a budapestieket. Április 2-án a Népliget egy részét tennék rendbe. A Palentárium környékén szemetet szednek, pázsitot takarítanak, több ezer árvácskát és több száz cserjét ültetnek el.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ közben folytatja a főváros nagytakarítását. Kiemelten kezeli az uniós soros elnökség rendezvényeinek helyszíneit, az odavezető útvonalakat, továbbá az idegenforgalmi szempontból frekventált városrészeket, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeinek helyszíneit. A szóvivő hozzátette, hogy a város kiemelt körzeteinek "faltól-falig" való takarítását a hétvégén kezdik meg.

Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője elmondta, hogy a gyalogos aluljárók falait vegyszerrel mossák le, fertőtlenítik az utcai szemeteseket és a szelektív hulladékgyűjtő szigetek tartályait. A közúti gyorskarbantartó igazgatóság dolgozói öntött és hengerelt aszfalttal állítják helyre a társaság üzemeltetésében lévő több mint ezer kilométer hosszúságú úthálózatot, ezen belül a közösségi közlekedési útvonalakat.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A Napló és a szemét

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben a madarak az Ibériai-félszigeten
Egyre kockázatosabb a madárvonulás
PÉNZTÁRCA
Ágoston hónapban különösen olcsó a repülőjegy
A Ryanair a jelek szerint magyarul tudó fordítóra sem költ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Durva tévhitek Tahitiről
Ismerd meg az igazságot!
RECIKLI
Pszichológus és hulladékhasznosítás
A háztartási és városi hulladékok újraértelmezése

Itt jártunk: Brazília

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.10.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Brazília 1.
2018.10.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Brazília 2.
2018.10.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Brazília 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A külső nem minden!

Szófelhő / Archív
--