Rengeteg dolgot építenek a Várban

Első lépésként a lovarda és a Csikós udvar újul meg

[V.J.] publikálva: 2016-02-05 14:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az idei költségvetési törvényben 3,4 milliárd forint szerepel a Nemzeti Hauszmann Terv végrehajtására, ebből tervezik majd többek között az OSZK Budapest határain kívül felépítendő külső raktárbázisát. – mondta L. Simon László államtitkár az Országgyűlés Kulturális bizottságának pénteki ülésén


Még ebben a ciklusban újjáépül a budavári lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső, és a tervek szerint 2018-ig rekonstruálják a palota Szent István-termét is. L. Simon László kitért arra is., hogy a Nemzeti Hauszmann Terv keretében először a Csikós udvart és a lovardát állítják helyre, alattuk pedig rövidesen elkészül egy új mélygarázs. Ezek fölött épül újjá a Főőrségi épület, míg a Stöckl-lépcső és egy rejtett mozgólépcső a gyalogos megközelíthetőséget biztosítja a Tabán felől.A projekt célja a várfalak felújítása, az akadálymentesítés, a várkertek revitalizációja és a közlekedési infrastruktúra újragondolása. Már kormánydöntés született arról, hogy 1,5 milliárd forintot szánnak a projekt előkészítésére, tervezési, tudományos és régészeti munkákra; 2 milliárdból építik vissza a lovardát, 3,6 milliárdból a Főőrségi épületet és a Stöckl-lépcsőt.

További 1,5 milliárdba kerül a lovarda alatti mélygarázs építése, és 317 millió forintba a BTM egyes részeinek kiköltöztetése a Kiscelli Múzeumba. Ez összesen kevesebb mint 12 milliárd forintnyi forrás; míg ezekkel a beruházásokkal párhuzamosan zajlik az egykori Karmelita kolostor rekonstrukciója, mintegy 5 milliárd forintból.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Melyik a leggyilkosabb állat a világon?
Ő tudhatja magáénak a legtöbb áldozatot
PÉNZTÁRCA
Ilyenek a monacói herceg álomautói!
Láttál már elöl nyitható BMW-t?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Új hajótársaságok a Neckermannál
Nyaralni visz az álomhajó
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--