Merj Afrika méretűt álmodni!

Tinik repülnek saját készítésű gépen Fokvárosból Kairóba

[Kail] publikálva: 2019-06-17 10:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fokvárosból indultak, a végcél Kairó. Az első szakaszt már sikeresen teljesítették, leszálltak Namíbiában.


A dél-afrikai tizenévesek hat hetesre tervezik a 12 ezer kilométeres utat. A négyüléses Sling 4 gépet összesen húszan szerelték össze. Azt akarják megmutatni Afrikának, hogy semmi sem lehetetlen, ha nagyon akarják – mondta el a BBC-nek a 17 éves pilóta, Megan Werner.

A tinik három hét alatt állították össze a gépet, egy olyan készletből, melyet Dél-Afrikában gyárt egy repülőgépes cég, az Airplane Factory. A megvásárolható változat több ezer alkatrészt tartalmaz, ezekből kell elkészíteni a működő gépet.

“Annyira büszke vagyok magamra, el sem tudom hinni, hogy képesek voltunk erre” – mondja a 15 éves Agnes Keamogetswe Seemela. “Ez az én kisbabám, becézgetem, dédelgetem. Olyan szépen repül, a táj pedig lélegzetelállító alattunk”.

Agnes a géptörzs és a vízszintes, illetve függőleges vezérsík összeszerelésében vett részt. Egy kicsit a szárnyak körül is segédkezett. Reméli, hogy ezzel másokat is ösztönözhet. Egy hátrányos helyzetű negyedből indult, a szomszédok el sem hitték neki, hogy lehetséges, amit a társaival tervez. Most viszont nagyon büszkék rá.

A projektet a 17 éves szőke lány, Megan indította útjára, a résztvevőket több mint ezer jelentkezőből választotta ki. Ő az egyik pilóta is. A jogosítványt direkt erre az útra készülve szerezte meg. Nem volt könnyű, mert közben az évközi iskolai vizsgáira is készülnie kellett. Most azonban öt másik tizenéves pilótával váltják egymás a Fokvárostól Kairóig tervezett úton.

Édesapja, aki kereskedelmi pilóta, azt mondja: egy Sling 4-es gép összeszerelése átlagosan 3 ezer munkaórába telik. Ha ez húszfelé oszlik, akkor három hét alatt elvégezhető. A motort és a repülőelektronikát szakértők szerelték be, de magát a gépet a gyerekek maguk csinálták meg.

A csapat első megállója Luderitzben volt, Namíbia déli partjainál. A gép egyhuzamban hat és fél órát tud megtenni, Kairóig még Zimbabwe, Malawi, Tanzánia, Kenya, Etiópia és Eritrea repterein terveznek landolni.

Hazafelé pedig Ugandát, Ruandát, Zambiát és Botswanát ejtenék útba. A tiniket egy másik Sling 4-es kíséri, profi pilótákkal.

Forrás: BBC

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Itt a magyar kajmán!
Nyíregyházán ragadozók születtek
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Árnyas menedék a forró pesti nyárban
Szálloda a kalandok szomszédságában
RECIKLI
Gurul a pillepalack is
Zöldautó a Fordtól

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

2. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

3. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

4. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

5. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

6. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

7. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

8. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

9. Később kezdik ma a szexet

De miért?

10. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

Műsoraink
2019.09.12. 18:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I.
2019.09.13. 10:05 Világszám - Inforádió
Hongkong II.
2019.09.14 10:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I. ism.
Közösség
Nap lánya

Victoria ében angyala

Szófelhő / Archív
--