Felújították az ország egyetlen vidámparkját
Korlátozzák most a látogatók számát
[Kail] publikálva: 2020-03-11 17:28:00 | Nyomtatás
Új és felújított játékokkal várja szombattól a látogatókat az ország egyetlen, idén 60 éves vidámparkja a debreceni Nagyerdőben - közölte a szórakoztató intézmény igazgatója szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Nagy Gergely Sándor emlékeztetett arra, hogy a vidámpark először 1960. május 1-jén nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, és azóta folyamatosan működik és az év 180 napján várja látogatóit.
Számos új játékelem mellett a dízelmozdony vontatta kisvasút és a lovasforgó, bár felújítva, de ugyanúgy várja a szórakozni vágyókat, mint 60 évvel ezelőtt - fűzte hozzá.Tájékoztatott arról, hogy az elmúlt öv évben folyamatosan növekszik a látogatók száma: tavaly több mint 150 ezren keresték fel a parkot, a látogatók 70 százaléka az állatkerten keresztül érkezett, vagyis mindkét intézményt felkereste.
Az idén mintegy 50 millió forintot fordít fejlesztésre saját forrásból a vidámpark: a szombati nyitáskor már igénybe vehetik a gyerekek a négyállású bungee trambulint, de fejlesztések folytatódnak, még az idei jubileumi évben több meglepetés játékot is átadnak a parkban, amely jelenleg 22 játékelemmel várja látogatóit - ismertette az igazgató. Hozzátette: a jelenleg 14,5 hektáros látogatóterülettel rendelkező park az idén további 4,5 hektárral bővül.
Nagy Gergely Sándor kérdésre válaszolva emlékeztetett rá, hogy a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt turisztikai régió fejlesztése keretében nagyszabású, 8,4 milliárd forintos kultúrpark fejlesztés valósulhat meg a jövőben a debreceni Nagyerdőben. A tervezési munkálatok várhatóan ez év második felében megkezdődnek - tette hozzá.
Az igazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet miatt korlátozni fogják a létesítmény területén tartózkodók számát, egyszerre nem lehetnek a területen 500 főnél többen.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?