Ókori hajóroncsot emeltek ki az Adriából

Pulánál egyedülálló leletre bukkantak

[j.protic] publikálva: 2013-08-20 09:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A pulai Kolosszeum

Ókori hajóroncsot emeltek ki az Adriából a horvátországi Pulánál - adta hírül kedden a Vecernji list horvát napilap. A fahajó feltehetőleg a Krisztus születése előtti vagy utáni első században épült. Európa ezen részén egyedülálló régészeti leletről van szó, mert a hajó egy darabban, és korához képest rendkívül jó állapotban került elő.


A roncsot a pulai hajógyárba szállították, ahol először mentesítik a sótól, majd két éven keresztül egyéb vegyi eljárásokkal konzerválják.

Ezt követően a horvátok szeretnék kiállítani a leletet, hogy azt bárki megtekinthesse. A tervek szerint elkészítenék az ókori hajó másolatát is, amely az Adrián hajózna.

A tengerfenékről kiemelt hajóroncs mellett a régészek egy másik hajó maradványait, valamint különféle tárgyakat - köteleket, faékeket, amforákat, dobókockákat, kőszobrokat, római edényeket - is találtak.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felhőszakadás Budapesten
Újpesten már már tragikus helyzet
PÉNZTÁRCA
Támogatás nélkül drága a kazáncsere
Lakástakarék megtakarításból felújítás is finanszírozható
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Éjjeli őrjárat Svájcban - videó
Még mindig él, amit csak Rembrandtnál láttál
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--