Újra magyar kézben a Sziget

A 2026-os dátum is megvan

[Farmosi Nóra] publikálva: 2025-11-04 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Újra magyar kézben Európa egyik legnagyobb fesztiválja. A Sziget az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a Sziget, ismét független fesztiválként, az egyediségét és a korábbi értékeit hangsúlyosabban kiemelve a nemzetközi piacon is unikális rendezvényként tovább erősítse pozícióját a nemzetközi élvonalban. A szervezők bejelentették, a jövő évi Szigetet 2026. augusztus 11-15. között tervezik megrendezni.


Miután a fővárosi frakciók pozitív állásfoglalásával elhárult az akadálya annak, hogy a Sziget egy hosszútávú területbérleti engedéllyel vághasson neki a jövőnek, megszületett a megállapodás, mely szerint a londoni székhelyű Superstruct Entertainment-től Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt-t. Gerendai elmondta: „A Sziget Zrt. tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul majd az elkövetkező hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a terveink szerint közösen fogjuk finanszírozni a fesztivált. Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, velük biztosan szorosan együttműködünk majd.”

 

Kádár Tamás , a cég vezérigazgatója szerint a Sziget életében egy újabb, nagy mérföldkő az alapító, Gerendai érkezése: „A Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amiket több mint három évtizede képvisel, megerősítve azt a különleges vonzerőt, ami a Szigetet az egész európai fesztiválpiacon egy másik ligába emeli. Karcsi visszatérése és az általa életre hívni kívánt szakmai összefogás ebben adhat új lendületet azzal az egyedi szemlélettel, amivel a Szigetet anno megálmodta, és az első 25 évét aktívan alakította” – mondta Kádár.

Gerendai – bár nyolc évvel ezelőtt kivonult a fesztiváléletből – azért távolról figyelte ezt a piacot és stratégiai kérdésekben határozott elképzelésekkel tér vissza, melyek megvalósításában és a közös gondolkodásban számít a mostani menedzsment és a cégben dolgozó szakemberek munkájára, és ehhez szeretne további tudást is bevonni. „A megújuláshoz sokat adhat hozzá, ha hallgatunk kívülről jövő véleményekre, olyan szakemberekre, akik különböző szemszögből nézik a fesztiválpiacot” – mondta Gerendai, aki például nagyon számít a Budapest Park elmúlt évtizedében felhalmozott szakmai tapasztalataira.

Pálffy András, a Park alapítója ezzel kapcsolatban elmondta: „A Budapest Park és a Sziget együttműködése egyfajta értékközösség. Mindkét brand megőrzi az autonómiáját, ugyanakkor kihasználjuk azokat a szakmai és működési szinergiákat, amelyekkel stabilabbá és jövőállóbbá tehetjük a magyar fesztiválpiacot. Szeretnénk, ha a Sziget nemcsak ikonikus múltja, hanem hosszú távon fenntartható jövője miatt is büszkesége lenne Magyarországnak” – emelte ki Pálffy.

Gerendai meglátása szerint az lehet a hosszútávú jövő alapjának biztosítéka, ha sikerül a Sziget egyediségét és értékeit hangsúlyosabban kiemelni, a fesztivál kulturális lenyomatát jobban erősíteni, illetve Budapest és a Sziget szinergiáját jobban kihasználni. „Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon, s bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is fontosnak tartom megszólítani” – tette hozzá. „Célunk, egy mindenki számára szerethető, a nemzetközi piacon is unikális fesztivál új lendülettel történő szervezése” – mondta a Sziget régi-új tulajdonosa.

Kádár végül elárulta: „Terveink szerint 2026-ban augusztus 11-15. között rendezzük a Szigetet, ezt már akár tollal is be lehet írni a naptárba. És hogy végre elhárultak az akadályok, napokon belül elkezdjük a jegyárusítást egy 48 órás kedvezményes akcióval. Az exkluzív – tavalyi áron tartott – elővételes fesztiválbérlet-akció november 7-én déltől indul, melyre előzetesen november 5-ig lehet regisztrálni a www.sziget.hu oldalon” – tette hozzá Kádár.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
PÉNZTÁRCA
Dráma lesz a tőzsdén a puccskísérlet után
Véres katonai puccsot vertek le Törökországban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jordánia egy (hosszú) hétvégét is megér
Petra és Amman bőven belefér
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--