Nézz gyönyörű Forma-1-es képeket!
Ez nem sportközvetítés, ez csak látvány
[szorenyi.p] publikálva: 2013-07-27 13:12:00 | Nyomtatás
MTI Fotó: Földi Imre
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A szombati időmérő edzésen a címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője szerezte meg a második helyet, míg a harmadik pozícióból a Lotusszal versenyző francia Romain Grosjean vághat neki a vasárnap 14 órakor kezdődő 70 körös futamnak.
A kvalifikáció második szakaszán Vettel a hétvége során először tudott 1 perc 20 másodpercen belüli időt (1:19.992) autózni, de nem sokkal később jött a két Mercedes, Nico Rosberg és Hamilton, ők még ennél is jobban teljesítettek. Az időmérő ezen szakasza után búcsúzott a karrierje első győzelmét éppen a Hungaroringen arató brit Jenson Button (McLaren), valamint a vasárnap századik F1-es futamán induló német Adrian Sutil (Force India) is.
Az időmérő záróetapjának első kiemelkedő idejét ismét Vettel autózta (1.19.506), de az igazi izgalmakra az utolsó pillanatokig kellett várni, ekkor ugyanis Hamilton egy fantasztikus körrel (1:19.338) megelőzte a legutóbbi három vb győztesét.
A Mogyoródon tavaly győztes Hamilton pályafutása során negyedszer indulhat az élről a Hungaroringen, mostani pole pozíciós ideje pedig nem sokkal marad el a pályarekordtól, amelyet a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tart 1:19.071 perces idővel.
Lewis Hamilton: "Meglepődtem az első helyen, s azon, hogy legyőztem Sebastiant, aki talán hibázott a gyors körében. Meg kellett küzdenünk a nagy hőséggel is, de eddig jól dolgoztunk, és minden rendben ment. A Hungaroringen sokat segít az első rajtkocka, s fontos elsőként elfordulni az első kanyarban, azt azonban csak holnap fogjuk megtudni, hogy a versenyen hogyan viselkednek majd a gumik ebben a melegben."
Sebastian Vettel: "Elégedett vagyok a köreimmel, Lewis most jobb volt. Azt gondolom, talán a pálya közepén vesztettem valamennyi időt vele szemben. A verseny szempontjából a második rajtkocka is jónak mondható, kár, hogy a csapattársamnak műszaki problémái voltak és ezért nem az első sorokból fog rajtolni."
Romain Grosjean: "Eddig jól alakul a hétvége, az időmérőn az utolsó gyors körön nagyon jól sikerült. A közepes gumikkal remekül viselkedik az autónk, a lágy keverék azonban nem annyira tartós, de amikor eljön az ideje, döntést hozunk arról, mi lesz a helyes gumitaktika a futam szempontjából."
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Roxy ügynök