Mégsem lesz skót elszakadás?

A női szavazók dönthetnek

[j.protic] publikálva: 2014-09-17 09:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Edinburgh este

A függetlenséget elvetők szűk többségét mutatják a csütörtöki skót népszavazás előtt elvégzett utolsó közvélemény-kutatások, amelyekből kitűnik az is, hogy a brit uniót a női szavazók menthetik meg.


A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából az Opinium közvélemény-kutató által elvégzett vizsgálat - amelyet az újság kedd éjjel ismertetett - azt jelzi, hogy a bizonytalanok kiszűrésével számolva jelenleg 52 százaléknyian vetnék el Skócia függetlenné válását, és 48 százalék voksolna az elszakadásra.

A függetlenségellenes szavazótábor előnye a vasárnap elvégzett előző felmérésben még hat százalékpont volt ennél a cégnél; innen szűkült azóta a most mért 4 százalékpontra.

Az Opinium adataival pontosan megegyező megoszlást mutatott ki két másik országos közvélemény-kutató is. Az ICM, amely a The Scotsman című skót lap számára végezte el új felmérését, illetve a Survation, amely a Daily Mail című konzervatív brit napilap skóciai kiadásának megbízásából mérte a szavazói preferenciákat, egyaránt a függetlenségellenes oldal 52 százalékos támogatottságát mutatta ki az elszakadást pártolók 48 százalékos arányával szemben.

Az Opinium felmérésének részletes lebontása jelentős eltéréseket mutat a férfi és a női választók preferenciái között. A cég kimutatta, hogy a választásra jogosult nők közül 58 százaléknyian készülnek nemmel voksolni az elszakadásra a csütörtöki referendumon; a függetlenséget 42 százalékuk támogatja, vagyis a női szavazótáborban 16 százalékponttal vezet a brit unió fenntartását pártoló oldal. Az előny vasárnap óta 2 százalékponttal nőtt.

A férfiak között ugyanakkor többségben vannak a függetlenségpártiak: a férfi szavazók 53 százaléka mondta azt, hogy Skócia elszakadására kíván voksolni, és 47 százalékos a függetlenségellenes tábor támogatottsága.

A népszavazási részvétel példátlannak ígérkezik: a teljes mintán belül a megkérdezettek 91 százaléka mondta azt, hogy mindenképpen elmegy szavazni.

A skótok csaknem fele ugyanakkor úgy érzi, hogy a népszavazási kampány mélyen megosztotta a skót társadalmat, és károsította Skócia viszonyát az Egyesült Királyság többi nemzetével. Az Opinium vizsgálatába bevontak 49 százaléka vélekedett így.

A skótok relatív többsége mindazonáltal elhiszi Alex Salmond skót miniszterelnöknek, hogy Skócia független országként is megtarthatná a fontot fizetőeszközéül. A megkérdezettek 47 százaléka szerint Skócia tovább használhatná a fontot akkor is, ha elszakadna Nagy-Britanniától, és 37 százalék volt ellenkező véleményen.

A népszavazási kampány elsődleges ütközési pontja éppen az volt, hogy mivel fizetne Skócia, ha függetlenné válna. A font közös további használatától London már jó ideje és mereven elzárkózik, arra hivatkozva, hogy a brit költségvetés és a Bank of England - a brit jegybank - nem vállalhatja magára "egy másik ország" gazdasági-pénzügyi kockázatait.

Salmond ugyanakkor rendre azt hangoztatja, hogy a fontunióról szóló hivatalos megállapodás mindkét fél érdeke, és a skót kormányfő szerint ezért ez a megállapodás létre is jönne Skócia elszakadása esetén.

Alex Salmond kedd este, a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva is ezzel érvelt, mondván: Skóciát senki nem akadályozhatja meg a font további használatában, és a józan ész is azt diktálja, hogy megállapodás jöjjön létre a valutaközösségről Skócia és az Egyesült Királyság fennmaradó része között.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Online vásárlás ujjlenyomattal?
Maradhat a 15 ezres értékhatár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Látta már a Balaton legmenőbb strandját?
Limitált helyek, ötezer a beugró
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--