Mária Teréziáról szóló kiállítás Bécsben

Idén lesz az uralkodó születésének 300.évfordulója

[j.protic] publikálva: 2017-02-17 11:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Schloss Hof- Mária Terézia egyik kedvelt kastélya volt

Mária Terézia születésének 300. évfordulója alkalmából az uralkodóról szóló kiállítás nyílt Bécsben, az Osztrák Nemzeti Könyvtár (ÖNB) dísztermében.


A Mária Terézia, a legerősebb Habsburg asszony című tárlat az uralkodó mozgalmas életét, elért eredményeit, valamint negyvenéves uralkodásának negativ oldalait mutatja be.

A kiállitás 16 tematikus részből áll, 160 képet, nyomtatványt és kéziratot vonultat fel a könyvtár gyűjteményéből. A tárlaton látható lesz öt, kőből faragott miniatűr portrét is, amelyet még sehol sem mutattak be a nagyközönségnek. A látogatók betekintést nyerhetnek az udvari családi életbe, a tudományok akkori fellendülésébe és az uralkodó általi modernizációs törekvésekbe.

Az uralkodó pozitív vívmányai, a tankötelezettség bevezetése és számos reform bemutatása mellett a tárlat Mária Terézia uralkodásának negatív oldalával is megismertet – nyilatkozta Johanna Rachinger az Osztrák Nemzeti Könyvtár vezérigazgatója. Példaként említette a protestánsüldözést és a Mária Terézia megnyilvánulásaiban fellelhető antiszemitizmust.

Mária Terézia 1717. május 13-án született, a kerek évforduló alkalmából további kiállítások is lesznek Ausztriában.

A rendezvények helyszínei között szerepel az osztrák-szlovák határ mellett, Pozsony közelében fekvő, Mária Terézia által kedvelt két kastély, az alsó-ausztriai Schloss Hof, amelyben özvegyi lakosztályát rendezte be, és a Schloss Niederweiden, ahol vadászatokat és ünnepségeket tartottak.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Fizessen kártyával, drága a készpénz!
Bealkonyul a tranzakciós illetéknek?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mi könnyíthet egy fáraó szívén?
Látogatás a Királyok völgyében és Hatsepszut templománál
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--