Magyar siker a Szent István Pezsgő kupában

16 ország lovasai az akadályok felett

[V.J.] publikálva: 2012-12-01 08:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szombat délelőtt is érdemes volt kilátogatni a Papp László Sportarénába, hiszen reggel 8 órától folytatódtak a VI. OTP Bank Lovas Világkupa rendezvényei. Akik korán keltek igazi díjugrató csemegéket láthattak.


Nem sok idejük volt pihenni a VI. OTP Lovas Világkupa résztvevőinek. A rendezvényre érkezett 82 lovas és több, mint 170 különleges értékű versenyló számára a szombati délelőtt sem múlt el izgalmas küzdelem nélkül. Fél kilenckor vette kezdetét a 140 cm-es akadálypályán a Szent István Pezsgő Kupa. A tizenhat országból érkezett versenyzők mellett a legjobb hazai lovasok mérték össze tudásukat az akadályokkal teletűzdelt pályán. Az első három helyre két magyar versenyző is felküzdötte magát, a közönség hatalmas ovációja közepette. Krucsó Szabolcs első helyen végzett Timpex Cabale nevü lovával, a bornzérmet pedig Heibl Ágnes kapta Simply You nyergében.

A közönség természetesen most is élvezte a betétprogramokat, hiszen a Crazy Horse Show és az igazi vadnyugati hangulatú Westernlovas Show mellett porondra lépett a magyar lovastorna válogatott és Lezsák Levente lovaskaszkadőr. Kassa Lajos lovasíjászatból tartott hatalmas ovációval kísért bemutatót, de felvonultak a legszebb magyar kutyafajták is.

A szombat délelőtti program zárószámaként került sor a látványos vadászugrató versenyre a TCHIBO Kupáért. Szoros kűzdelem után az orosz Vladimir Beletskij vehette át az értékes trófeát.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
Ajándékba szánhatták a pocsék figurákat
A Spar kénytelen visszavonnia terméket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Will Smith jót tesz a hazai turizmusnak
Főleg mikor Budapest tényleg Budapest
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Burgenland
2025.06.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztria
2025.06.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Burgenland ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--