L.L. Junior és Varga Viktor: Dől a pénz

Te kiugranál ernyő nélkül?

[superadmin] publikálva: 2014-09-05 16:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

L.L. Junior és Varga Viktor is kamaszos önfeledtséggel élvezte az interaktív táblát

Az OTP Fáy Alapítványának sajtótájékoztatója ezzel a mondattal indult „Te kiugranál ernyő nélkül?”, ugyanis az O.K. Központba érkező diákok programja is egy kisfilmmel kezdődik, ami az ejtőernyősök példáján keresztül hívja fel a fiatalok figyelmét a tudatos tervezés fontosságára. Maga a videó lényegében össze is foglalja az O.K. ház munkáját, hiszen az ideérkező csoportok a tréningek során olyan ismereteket sajátítanak el, amelyek elengedhetetlenek a felelősségteljes tervezéshez, ugyanakkor ezt egy rendhagyó formában, élményközpontú oktatással érik el.

h i r d e t é s ^



Ennek a frontális oktatást felszámoló módszernek egy új eszköze az a sláger, amely két sztár, L.L. Junior és Varga Viktor közreműködésével készült el a „Dől a lé”. Ez a dal kifejezetten a tizenévesek zenei ízlését célozza meg, sőt az ő nyelvükön közvetíti a fontos üzenetet. Így a produkció, amely magyar és angol nyelven is elkészül és nemsokára videoklip formájában is elérhető lesz, alkalmas arra, hogy pénzügyi-gazdasági tudatosságra hangolja a fiatalokat.

A dalról Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány szakmai vezetője elmondta: „Fontosnak érezzük, hogy a pénzügyi tudatosság mellett, a tudatos felnőtt lét ugyancsak fontos elemét, az együttműködést is közvetítsük. Ezért örömmel vettük, hogy L.L. Juniorhoz Varga Viktor is csatlakozott, és így a két kiváló előadóművész közös produkcióként adja elő a dalt.”

Az O.K. munkája folyamatosan fejlődik, idén ősztől már nem csak a fővárosban, hanem Nyíregyházán is foglalkoznak a diákok pénzügyi tudatosságával. A Budapesti ház kihasználtsága is megkétszereződik, ugyanis októbertől nem csak a már két éve sikeresen működő gazdasági nevelés fog folytatódni, hanem a pályaválasztást segítő karrieriskola is elindul.

„Idén az Alapítvány Kuratóriumának döntése alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére több alkalommal oktattunk a Kárpát-medencében határon túli magyar diákokat és pedagógusokat is. A tervek szerint a romániai OTP Bank együttműködésével Romániában nyílik meg az első külhoni O.K. Központ.” – mondta Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing és kommunikációs igazgatója, majd hozzátette – „A magyarországi sikereknek köszönhetően és a nemzetközi érdeklődésnek megfelelően minél több O.K. Központot szeretnénk Magyarországon és külföldön is létrehozni. Távolabbi célunk pedig az, hogy a budapesti O.K. Központ az ingyenes pénzügyi és gazdasági diákoktatás európai központjává váljon.”

Ősszel indul az OK Karrieriskola!

Az Európai Unió és azon belül Magyarország is küzd azzal a problémával, hogy a fiataloknak vonzó jövőképet, tervezhető és boldog felnőttkort biztosítson.

Az Alapítvány szakemberei szerint a jövőkép kialakulásához a tudatos gazdálkodás mellett az öngondoskodás és az önmenedzselés is fontos elem, ehhez nyújt segítséget az OTP Fáy András Alapítvány már közel 6 éve működtetett „mileszel.hu” tanácsadási szolgáltatása.

„Az Alapítvány kétéves fejlesztői munkával a háta mögött jutott el odáig, hogy ez év őszén a mileszel.hu szolgáltatást továbbfejlesztve Karrieriskola programot indítson el általános iskolások és a középiskolások részére. A program megtanítja a gyerekeket saját értékeik és lehetőségeik felismerésére, továbbá saját életük tudatos tervezésére is.” – emelte ki az OTP Fáy András Alapítvány ügyvivője, Schrankó Péter.

Az új képzéstől is azt várja az alapítvány, hogy a korábbi programhoz hasonló sikerű lesz, amelynek kapcsán az O.K. ház vezetője, Virágos Gábor azt mondta: „A program fejlesztési és próbaoktatási tapasztalatai alapján elmondható, hogy a diákok szinte észrevétlenül, játékosan tanulják meg az önmenedzselés fortélyait és maguktól jönnek rá, mennyi rejtett értékkel bírnak, amit hasznosíthatnak jövőjük tervezésénél.”

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Életút Nap a Telki Központban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen lett a Ford villanybringája
Nem lesz belőle tömeggyártás
PÉNZTÁRCA
8000 márkát ért egy német
Ceausescu árulta az állampolgárait
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kőkemény lenne belépni az EU-ba a jövőben
Elektronikus rendszert tesztelhetnek novembertől
RECIKLI
Nem kamu - Levegőből benzint
Három hónap alatt 5 litert állítottak elő

Itt jártunk: Izrael

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2017.12.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Jeruzsálem
2017.12.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Izrael
2017.12.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Jeruzsálem ism.
Közösség
Nap lánya

Művészlélek

Szófelhő / Archív
--