Lerövidült az út Amerikába

Átszállás nélkül New Yorkba és Chicagóba

[Kail] publikálva: 2018-05-03 09:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha eszébe jut élőben megnézni egy Chicago Bulls – New York Knicks kosármeccset, mostantól átszállás nélkül eljuthat rá, bármelyik csapat is játsszon hazai pályán. Mától indul a LOT lengyel nemzeti légitársaság közvetlen járata a két amerikai nagyvárosba Budapestről.


Dreamlinerrel utazhatunk New Yorkba és Chicagóba mostantól, egyenesen Budapestről. A Boeing 787-esek a mai ünnepélyes indulás után  hetente négyszer repülnek New Yorkba és vissza, hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Kedden és szombaton pedig a chicagói járatok szállnak föl.

Régóta nem volt közvetlen légi összeköttetés az Egyesült Államok és Magyarország között. A 90 éves LOT vezetői gondoltak egy nagyot és úgy döntöttek: betömik ezt a piaci rést. Annál is inkább, mert Budapestről nemcsak magyar utasokra számíthatnak, hanem a környező országok polgáraira is. Egyfajta hubot szeretnének létrehozni a magyar fővárosban,  későbbi terveik is vannak Feriheggyel – hangzott el a járatok bemutatásán a budapesti Marriott hotelben.

Lengyelország budapesti nagykövete, Jerzy Snopek  felelevenítette a járatok indításához vezető lengyel-magyar-amerikai diplomáciai tárgyalásokat és elmondta: nem véletlen, hogy nemzeti ünnepükön, május 3-án, az alkotmány napján kerül sor a nagy eseményre. Ezzel is ünneplik a nagy napot.

David Kostelancik, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője arról is beszélt, hogy ő maga is gyakori utas lesz a LOT tengerentúli járatain és kiemelte azokat a területeket, ahol az Egyesült Államok, Lengyelország és Magyarország sikeresen működnek együtt, a NATO-tól a befektetésekig. Melyek további fejlődéséhez hozzájárulnak az új járatok – akárcsak a turizmus fellendüléséhez. Az Egyesült Államokba látogató magyarok száma az utóbbi években a duplájára nőtt – tette hozzá.

A Budapest Airport Zrt vezérigazgatója, Jost Lammers egyebek között felelevenítette, hogy a LOT az ugyancsak nemrég indult varsói és krakkói járataival együtt így már 47 budapesti járatot üzemeltet és a piac egyre nő, akárcsak a ferihegyi beruházások.

Az új járatok részleteiről a LOT operatív igazgatója, Maciej Wilk beszélt. A többi között elmondta, hogy ezek cargo lehetőséget is tartogatnak: nagyjából 12 tonna árut tudnak szállítani egy út alatt. A tervek szerint az év feléig 60 magyar légiutas-kísérő teszi meg a Budapest – New York és a Budapest – Chicago utat – az előbbit 9 óra 45 perc, az utóbbit pedig 10 óra 15 perc alatt. Ami pedig az árakat illeti, kezdetben promóciók lesznek, melyeket a kivetítőn is bemutatott:

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Árvízvédelmi készültség a Dunán
A víz valószínűleg nem önti el a rakpartokat Budapestnél
PÉNZTÁRCA
Magyarországon készül a világ legjobb autója
Az Audi A3-as amerikai elismerése
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Nincs boszorka a mézeskalács otthonában
A szekszárdi mézeskalács múzeumban jártunk
RECIKLI
Dániában betiltották a házak gázfűtését
A rendelet az újépítésűekre vonatkozik

Itt jártunk: Goa

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szexjelenetek élőben, kukkolóktól

Kémkamerák szállodákban, show a neten

2. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

3. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

4. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

5. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

6. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

7. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

8. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

9. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

10. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

Műsoraink
2019.03.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Goa
2019.03.23. 10:05 Világszám - Inforádió
India
2019.03.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Goa ism.
Közösség
Nap lánya

Egy angol lány, aki Indiát választotta

Szófelhő / Archív
--