Ismeretlen erőt találtak a magyar fizikusok
Tudományos felfedezésről van szó
[seifert.p] publikálva: 2016-05-26 10:25:00 | Nyomtatás
Amerikai fizikusok szerint eddig ismeretlen erőt találtak a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének fizikusai. A Nature neves tudományos lap portálján szerdán közzétett cikk szerint nagyon különleges dolgot fedezhettek fel Debrecenben: a természet ötödik alapvető kölcsönhatását. Kísérleti eredményeiket világszerte próbálják majd megismételni - áll az MTA honlapján.
Krasznahorkay Attila és munkatársai egy elektron-pozitron spektrométerrel vizsgálták a nagyenergiás atommagátmenetekben keletkező elektron-pozitron párokat, és az előrejelzésekhez képest olyan eltérést tapasztaltak, amit a jelenlegi magfizikai ismeretek alapján nem lehet értelmezni.
A megfigyelés ugyanakkor összhangban van egy új, kis tömegű semleges részecske feltételezésével, aminek a tulajdonságai egyeznek a sötét fotonéval. A sötét fotont a sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatás leírására vezették be.
A magyar kutatók kísérlete felkeltette a nemzetközi tudósközösség figyelmét, azonban azt gyanítják, hogy nem sötét fotont sikerült kimutatni, hanem egy új, ötödik erőt, vagyis a gravitáción, az elektromágneses kölcsönhatáson, az erős és a gyenge magerőn kívül a természet ötödik alapvető kölcsönhatását.
A bejelentésre felbolydult a fizikus közösség és világszerte független méréseket fognak elvégezni nagy hírű laboratóriumok, hogy a debreceni MTA Atomki megfigyeléseit megerősítsék vagy megcáfolják.
Krasznahorkay Attila az mta.hu-nak elmondta: kísérletükben a sötét kölcsönhatás közvetítő részecskéjét, a sötét fotont keresték. Valójában ez egy ötödik erő, az úgynevezett sötét erő felfedezését jelentené, aminek a kutatása jelenleg nagy erőkkel folyik a világ nagy részecskefizikai laboratóriumaiban.
"Méréseinket természetesen mi is folytatni fogjuk az MTA Atomki új Tandetron gyorsítójánál egy új elektron-pozitron spektrométer segítségével. Az atommag tartalmazza az összes eddig ismert kölcsönhatást, sőt valószínűleg az eddig ismeretlen ötödik kölcsönhatást is. Ez biztosítja, hogy erre az új kölcsönhatásra további információkat szerezzünk" - mondta Krasznahorkay Attila.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás