Hajléktalanok cipelik a koffereket

Egyedülálló kezdeményezés Pozsonyban

[j.protic] publikálva: 2014-12-11 09:43:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó:etrend.sk

Nem mindennapi kezdeményezéssel segíti a hajléktalanokat a szlovák fővárosban egy civil szervezet. A pozsonyi főpályaudvaron heti három alkalommal hajléktalanok segítenek a poggyászok cipelésében az utazóknak. Az utasok kék egyenruháról és a kalapról ismerhetik fel őket.


A szolgáltatás az utasok számára ingyenes, a hajléktalanok órabért kapnak. A kezdeményezés az Ár Ellen Polgári Társulástól származik, amely évekkel ezelőtt megalapította a hajléktalanok által árusított Nota Bene folyóiratot. A hajléktalan hordároknak speciális szabályokat kell betartaniuk, a koffert mindig csak az utas mellett vihetik, nem mehetnek előtte, tilos babakocsit felsegíteniük a lépcsőn, ha gyermek ül benne. Több hónapig tanították őket különböző kiélezett helyzetek, konfliktusok megoldásra.

Az ötletet egyébként a a Nota Bene egyik olvasója adta, aki arra panaszkodott, hogy a vasútállomáson megerőltető számára felvinni a lépcsőn a nehéz csomagokat. Sandra Tordová, a polgári társulás vezetője szerint egyedülálló projektről van szó, ilyennel még nem találkoztak sehol máshol a világon. Ráadásul a programban résztvevő hajléktalanoknak a szervezet azt is felkínálta, hogy a munkáért cserébe segítséget nyújt nekik a tartozásaik kiegyenlítésében. Azoknak a hajléktalanoknak, aki nem költik el havi keresetüket, a hónap végén megduplázzák a megmaradt összeget.

 

 

 

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pénzintézetek zöldfalai az elsők között
Az OTP Bank Andrássy úti fiókja lett a II. legjobb
PÉNZTÁRCA
A durvánál is durvább válság jöhet
A Fitch még pesszimistább, mint eddig volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Thaiföldi állatkert rendhagyó show-val
Celluxot a krokodil szájára!
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--