Ha ide utazik, mindenki jól jár

Egyre többen kalandoznak Kárpátalján

[Kail] publikálva: 2018-04-19 11:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mára sikerült visszapótolni Kárpátalján a rossz biztonság, a kelet-ukrajnai háborús helyzet miatt 2016 előtt elmaradt turistákat. Nagy sikerük van a magyar kormányzati támogatással indított utaknak - mondta el újságíróknak Grezsa István kormánybiztos.


Ma már teljesen biztonságos egy ilyen kirándulás. Ezt sokan tudják is, egymás után jelentkeznek a nyugdíjas és egyházi közösségek, tantestületek, családszervezetek a Rákóczi Szövetség és a Kárpátaljáért felelős kormánybiztos együttműködésével szervezett utakra. Az elmúlt két évben már 10 ezren utaztak így, az év végéig pedig 150 újabb csoport 6.000 tagja indul útnak - a költségekből minden csoport esetében 200 ezer forintot vállal át a Kárpátaljai Utazási Program keretében a kormány. A sikerre tekintettel a keretösszeget az idén 25-ről 30 millió forintra emelték. A pályázati kiírást és a sikeres pályázók névsorát a Rákóczi Szövetség honlapján érhetjük el.

Kárpátalja gyönyörű - mondja a kormánybiztos. Festői tájak, történelmi és kulturális emlékek várják az utazót. De nemcsak az anyaországi turisták járnak jól: útjaikkal a falusi turizmus részvevőinek megélhetését is segítik. Az elmúlt két évben, a program meghirdetése óta 80-90 millió forintot hagytak Kárpátalján a magyar turisták. Ezzel elősegítették a gazdasági stabilitást, azt a célt, hogy a szülőföldjükön boldogulhassanak a határon túli magyarok - hívta fel a figyelmet Grezsa István. Az anyaországi turistákat pedig az ukrajnaiak is követik Kárpátaljára: az utóbbi időben fellendült a belföldi turizmus is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--