Gyilkolnak a patkányok New Yorkban - videó
Négy patkány jut fejenként
[V.J.] publikálva: 2017-02-18 10:12:00 | Nyomtatás
New Yorkban egy 2012-es kutatás szerint kétmillió patkány él. A helyiek ezt vélhetően többnek érzik, hisz makacsul tartja magát az a városi legenda, hogy a metropolis mind a 8 és fél millió lakójára fejenként négy patkány jut. Ráadásul gyilkolnak is.
Egy ember meghalt, kettő pedig megbetegedett leptoszpirózisban. – írja cikkében a globoport.hu A ritka fertőző betegséget főként a patkányok vizelete terjeszti. Mindhárom eset Bronx-ban történt, egyazon háztömbben, két hónapon belül. Mindegyik beteget kórházban kezelték akkut vese- és májelégtelenséggel. A város egészségügyi hatóságai szerint ez az első ilyen koncentrált előfordulása ennek a bakteriális fertőzésnek New Yorkban. Azt is közölték, hogy a betegség nagyon súlyossá válhat, de antibiotikumokkal kezelhető. Jóllehet a mostani esetben az egyik beteg belehalt, a másik kettőt már kiengedték a kórházból.
A fertőzés a rágcsálók vagy más állatok vizeletével szennyezett vízzel, szennyezett élelmiszer fogyasztásával terjed, a kórokozó a bőrön, nyálkahártyákon keresztül hatol be, például orron, szájon, szemen át vagy kisebb bőrsérülések esetén akár a bőrön keresztül is. A baktérium májban, a vesében, az agyhártyákon, a szívizomban, a bőr és a gyomor, illetve a bélrendszer ereiben okoz gyulladást. A tünetei között egyebek mellett szédülés, láz, izomfájdalom, hányás, hasmenés szerepel.
Az elmúlt 10 évben összesen 26 leptoszpirózis (más néven Weil-betegség) esetet regisztráltak a városban, ebből 8-at csak Bronx-ban. Egy kivételével mindegyik beteg férfi volt.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás