EKF: megkezdődött a programsorozat

Veszprémben jártunk

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-01-22 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hóesésben, de nagyon jó hangulatban nyílt meg Veszprém 2023 EKF.


Az Európa Kulturális Fővárosa programot Melina Mercouri görög kulturális miniszter kezdeményezte 1983-ban. 2010-ben Pécs volt az első magyar EKF, míg idén Veszprém kapta meg a címet. 2018-ban nyerték el a lehetőséget, és a sok éves felkészülés után a mostani hétvégén vannak a megnyitó ünnepségek, Ragyogj címmel.

A nap elején egy nemzetközi sajtótájékoztatón játunk, melyen Navrasics Területfejlesztési miniszter, Porga Gyula Veszprém polgármestere és Markovits Aliz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt vezérigazgatója mutatta be a programot, a felkészülést és a kulturális év koncepcióját.

Veszprém felhívására a tágabb környék 116 települése jelentkezett, hogy részt venne az EKF műsorfolyamában. Mint Navrasics Tibor kiemelte, számunkra kezdettől fogva a kulturális főváros programsorozat azt is jelenti, hogy egy közel kétszázezer lakost magában foglaló térség együttesen áll össze, hogy bemutatkozzon a hazai és külföldi vendégeknek. Porga Gyula polgármester elmondta, hogy már a programra való jelentkezéskor tudták, hogy az EKF egy területfejlesztési, városfejlesztési, közösségfejlesztési eszköz.

Markovits Aliz a programok közül kiemelte a később megrendezendő blues és jazzfesztivált, és azt, hogy a balatoni régióban például az adventi időszakban is szerveznek programokat.A hideg időben délelőtt még havazni is kezdett, de ennek ellenére már napközben elkezdtek jönni a városba a vendégek, akiknek a száma estére hatalmas tömeggé nőtt. A programok egész nap zajlottak - sok esetben hütték védték a hidegtől a fellépőket. Nyitva voltak a vendéglátóhelyek, de nagyon sok kitelepült büfé is várta a vendégeket. Több kiállítás, nyílt a napokban a városban, így a Dubniczay palotában, a Művészetek házában többek közt a Glass Focus üvegművészeti , és a Balaton + Retró kiállítások. A régóta népszerű Vass László Gyűjtemény időszaki kiállítást rendezett Strukturális harmóniák címmel, melyen női  alkotók munkáit mutatták be. Balatonfüreden, a Vaszary galériában a nemrég elhunyt Bak Imre műveiből nyílt nagyszabású kiállítás.

A program sötétedés után bővölt a fényfestésekkel, utcai és kirakatzenéléssel, míg este nyolckor három helyszínen rengeteg néző előtt táncosok és énekesek fellépésével kezdődött el a gálaműsor. Az egyórás elődások után városszerte folytatódtak a szabadtéri rendezvények és a vendéglátóhelyek is hajnalig várták a betérőket. A szervezők gondoskodtak a távolabbról jött vendégekről is, így egy plusz vonatot indított kérésükre a MÁV fél 11-kor.

A városba látogatok talán furcsálljak, hogy a várban nagyon sok az építkezés és több területre egyáltalán nem lehet bemenni. Müller Mihályt a rendezvény sajtófőnökét ennek okáról kérdeztük. Elmondta, hogy az EKF-től teljesen függetlenek a várbeli építkezések. A veszprémi érsekség, az általa tulajdonolt épületek - a vár nagyobbik része - felújítására kapott egy nagyobb összeget. Ez azt teszi lehetővé, hogy 18 nagyon fontos épületet felújítsanak a várban 2025 végéig. Az EKF egyeztet az érsekséggel, de nincs beleszólása, hogy az építkezések hol és milyen ütemben haladnak. A nyitónap után megint lezárják a vár jórészét, de a késő tavasszal a turisztikai szezon kezdetekor megint megnyitják egy részét év végéig. Müller Mihály kiemelte, hogy a programokat már az építkezések tudtával tervezték és például egész nyáron nagyon izgalmas kiállítások lesznek láthatók a Dubniczay palotában.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Fényművészet a Hold utcában

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Még 60 milliárd a migránsok miatt
Több pénz kell az adófizetőktől
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újabb látványossággal gazdagodik Barcelona
Belülről is megnézhetjük Gaudí házát
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--