Egy nap a jövő generáció pénzügyeiről
Rendhagyó workshop az O.K. Központban
[superadmin] publikálva: 2013-05-24 17:34:00 | Nyomtatás
Különleges rendezvény helyszíne volt május 24-én az OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központja. Az egész napos workshopon pedagógusok, oktatási és pénzügyi szakemberek ismerkedtek a fiatalok pénzügyi edukációját segítő munka eredményeivel.
Nemcsak tudományos igényű előadások, de hasznos beszélgetések is vártak a résztvevőkre, akik megismerhették az Európában is egyedülálló oktatási központ (Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja) különleges hangulatát.
Már a cím is azt tükrözte, hogy nem egy hagyományos konferenciára hívták a résztvevőket a Benczúr utcai O.K. Központba. A „Most már értem, miért gürcölnek annyit anyámék…” szlogen is utalt rá, hogy a középiskolás generáció számára fontos, a pénzügyi tervezés, a hétköznapi élet gazdasági összefüggéseinek megismertetése. Az egyik tréning fiatal résztvevőjétől idézett mondat ugyanakkor arra is rávilágít, hogy ez a problémakör az egész életünk minőségét meghatározhatja.
Ahogyan Schrankó Péter, az OTP Fáy András Alapítvány ügyvivője mondta, az alapítvány által életre hívott program mára konkrét szakmai keretet öltött, melynek kifejezett célja a fiatal generáció pénzügyi tudatosságának, életvezetésének, tudatosságának fejlesztése. A komplexitás jegyében nagyon sokféle szempontból járták körül a témát az előadók, akik között gazdálkodástudománnyal foglalkozó egyetemi kutató, szociológus, médiaszakember, marketingcég vezetője éppúgy szerepelt, mint az OTP Bank marketing vezetője.
Az ország minden tájáról érkezett pedagógusok körében nemcsak a fiatalok pénzhez való viszonyát, az idősebb generáció gazdálkodási attitűdjét, és a családi minták fontosságát bemutató előadások arattak sikert, de a központ különleges innovatív világa és hangulata is.
A program szünetében Dr. Virágos Gábort, az O.K. Központ intézményvezetőjét kérdeztük a workshop létrejöttéről és a program további állomásairól.
Az O.K. Központ elsődleges célközönsége a középiskolás generáció. Most mégis pedagógusok, oktatási és pénzügyi szakemberek voltak az intézmény vendégei. Mi volt a célja a mai workshopnak?
A középiskolás korosztály valóban az elsődleges célcsoportunk. Ez nevesítve van az elnyert TÁMOP pályázati támogatásunkban is (TÁMOP-3.2.1.B-11/1-2012-0001). Ugyanakkor az O.K. Központ és az OTP Fáy András Alapítvány nemcsak a középiskolás korosztályt célozza meg gazdasági edukációs tevékenységével. Ez a központ sem kizárólag oktató és tréninghelyként jött létre, hanem ahogy az az egyik előadáson is elhangzott, ez annyiban kíván több lenni a szokásos tréner cégeknél, vállalkozásoknál, oktatóközpontoknál, hogy egy tudományos és szellemi műhelyként is működik. Innovációkkal, naprakész tudásanyaggal, módszertani fejlesztéssel is foglalkozik. Azt gondoltuk, hogy ennek a munkának fórumot kell biztosítani, hogy az ezzel foglalkozó szakemberek eszmét tudjanak cserélni. Ugyanakkor a saját és a „házon kívüli” eredményeket is valamilyen formában szerettük volna összevetni. Ennek érdekében indítottunk egy rendezvénysorozatot, aminek ez a mai workshop a nyitó programja.
Az O.K Központban fél éve indult el a képzés. Azt szeretnénk, hogy mire az intézmény egy éves lesz, egy kétnapos, egyetemi együttműködésben megvalósuló szakmai konferencia megvalósításáig el tudjunk jutni. Ennek köztes lépése, ez az interaktivitásra, kötetlen előadásokra és beszélgetésekre alapozott workshop.
Milyen szempontok alapján állították össze a mai rendezvény tematikáját?
Egyrészt próbáltuk a sokrétű megközelítést mint alapkoncepciót érvényesíteni. Az volt a cél, hogy a mai nap ne csak pénzügyekről, gazdálkodásról, gazdaságról szóljon. Ne csak pedagógiai, andragógiai módszertani, hanem egyúttal egyfajta pszichológiát, attitűdvizsgálatot, szociológiát, kulturális antropológiát is felvonultató sokrétű megközelítése is legyen a témának. Annál is inkább, hiszen ez az egyik erőssége ennek a központnak. Munkánk során nagyon sok szempontot viszünk bele a pénzügyi-gazdasági képzésbe. A diákok itt nem egy száraz, elméleti „tananyagot” kapnak a hagyományos oktatás formai keretei között, hanem nagyon összetett gondolatiságot. A mai témáinkat is ennek szellemében építettük fel. Délután a résztvevők választhattak az O.K. Központban alkalmazott metodikát, tréninghangulatot, az eddigi eredményeket bemutató és a központon kívül zajló kutatások eredményeit taglaló szekciók között.
Tapasztalatai szerint igénylik a pedagógusok és az oktatással foglalkozó szakemberek ezt a fajta innovatív együttgondolkodást?
A kép vegyes, hiszen a téma és az érintettek köre is nagyon tág. Mégis azt tapasztalom, hogy nagyon sok a pozitív visszajelzés és a határozott igény. Mind a pedagógusok, mind az intézmények részéről nagy az érdeklődés. Ahogyan a konferencia hozzászólásaiból is kitűnt, van, aki szerint ennek kellene megjelennie az oktatási szisztémában is.
Lesz-e utóélete a ma itt elhangzott előadásoknak, beszélgetéseknek?
Többrétű utóélete is lesz. A rendezvénysorozathoz kapcsolódva indítottunk egy külön honlapot, ahová szeretnénk az elhangzott anyagokat feltenni. Reméljük, hogy lesz médiavisszhangja is a kezdeményezésnek. Szeretnénk, ha a munka, amit végzünk, minél nagyobb visszacsatolási lehetőséget, publicitást kapna.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Nemzeti kincs született