Csökkent a háborúk száma tavaly

A világ azonban nem lett békésebb

[j.protic] publikálva: 2013-02-22 08:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csökkent a háborúk száma 2012-ben, de nem lett békésebb a világ a heidelbergi nemzetközi konfliktuskutató intézet (HIIK) csütörtökön bemutatott elemzése szerint.


A Conflict Barometer 2012 című elemzés szerint az államok működését veszélyeztető konfliktusok száma 396 volt tavaly. Ezek közül 43 tartozott a fegyveres erőszak szervezett alkalmazásának jegyeit mutató súlyos válságok közé. A kutatók e csoporton belül 18-at soroltak a konfliktusok ötfokozatú skáláján a legsúlyosabb kategóriába, vagyis a háborúk közé.

Tavaly kettővel csökkent a háborúk száma az egy évvel korábbi húszhoz képest, de a Szudán és Dél-Szudán között kitört konfliktussal 2008 óta először ismét megjelent az államok közötti háború formája. Jelentősen emelkedett a skála negyedik fokozatához, az úgynevezett korlátozott háborúkhoz sorolt konfliktusok száma, "ezért nem beszélhetünk arról, hogy békésebb hely lett a világ" - idézte az intézet közleménye Simon Ellerbrockot, a HIIK igazgatóságának tagját.

A legtöbb háború - összesen kilenc - Afrikában, az Egyenlítőtől délre fekvő térségben dúlt, a legtöbb halálos áldozatot - összesen 65 ezret - pedig a közel-keleti térségben zajló háborúk szedték. A legvéresebb a szíriai polgárháború, amelyben 55 ezren haltak meg tavaly.

Több konfliktus kikerült a háború kategóriából. Líbia, Egyiptom és Jemen például tavaly már nem számított háború sújtotta országnak a heidelbergi szakértők értékelése szerint. Ugyanakkor elérte a háborús fokozatot egyebek között a Mianmar északi részén a kormányerők és a kacsin kisebbség milíciája között kialakult konfliktus, valamint a Pakisztánban amerikai támogatással iszlamista csoportok ellen indított akció, amelynek tavaly több mint 4 ezer halálos áldozata volt.

Az amerikai kontinensen 2012-ben is Mexikóban dúlt a legvéresebb konfliktus, a kormány és a drogkereskedő kartellek háborújában egy év alatt több mint 12 ezren haltak meg. Európában a gazdasági-pénzügyi válság okoz az állami működést fenyegető konfliktusokat. Több országban, például Görögországban és Romániában erőszakos összecsapásokhoz is vezetett a válság nyomán kialakult lappangó feszültség kirobbanása - mutattak rá a HIIK kutatói.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mormota vs róka
Zseniálisabb fotót keveset láttunk
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mintha tényleg megint utaznánk
Bahamáktól Vatikánig
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--