Csodás természeti jelenségek a halálkor

Kim Dzsongil kultusza Észak-Koreában

[szorenyi.p] publikálva: 2011-12-23 07:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Különös hóvihar, a madarak meghajoltak, szokatlan rianás - ezeket jegyezték fel Észak-Koreában azután, hogy meghalt az ország kommunista diktátora, Kim Dzsongil. Az ilyesminek már hagyományai vannak, hiszen születésekor kettős szivárvány keletkezett. Legalábbis a központi híradások szerint.


A hatalmas rianás a Paektu-hegy egyik taván keletkezett. A hely Észak-Korea legészakibb részén, a kínai határ közelében található. A hegyet valóságos kultusz övezi az országban, mert a párttörténet szerint Kim Ir Szen, az észak-koreai kommunista rendszer alapítója, a szombaton meghalt vezető apja a japán megszállás idején gerillabázist hozott létre a hódítók elleni harcra a nehezen megközelíthető terepen.

Kim Dzsongil hivatalos életrajza azt tartalmazta, hogy 1942-ben ő maga is a Paektu-hegy térségében született - bár külföldi történészek azt állították, hogy valójában Szibériában, a Szovjetunió területén látta meg a napvilágot, amikor apjának el kellett menekülnie Koreából a japán megszállók elől.

A KCNA hírügynökség beszámolója szerint a hóvihar kedden reggel hirtelen elállt és a felkelő nap sugarai elárasztották a behavazott hegycsúcsot. Ebben a pillanatban "a hegyen megjelent Kim Dzsong Il kézjegye, és egészen délutánig látható maradt". Egy további részlet szerint a vezető halálának hétfői bejelentése után fél órán át fény világította meg a hegytetőt.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A világ legrondább épülete

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Pénzügyi ismeretek a XXI. századra
Túlszárnyalta a projektcélokat az O.K. Központ
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--