Beintett Budapestnek a Ryanair

A repteret okolják az írek a járatcsökkentésért

[szorenyi.p] publikálva: 2012-11-22 13:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Január 10-től 40 százalékkal csökkenti budapesti járatait a Ryanair, mivel a Budapest Airport nem csökkentette díjait a kért szintre - mondta Michael OLeary, a diszkont légitársaság vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.


Az intézkedéssel 10 útvonal szűnik meg, és 800 ezerrel csökken az utasok száma. A vezérigazgató közölte azt is, hogy a tájékoztatót követően újra tárgyalóasztalhoz ül a repülőtér vezetőivel.

A cég vezetője felháborítónak tartja a reptér októberi tarifaemelését, és azt, hogy más légitársaságok is a Ryanairhoz hasonló kedvezményeket kaptak. Szerinte érthetetlen, hogy költségcsökkentésre hivatkozva bezárták az 1-es terminált, aztán sátrakat építenek a kettesen, végül a csökkenő forgalomra hivatkozva árat emelnek Ferihegyen. OLeary felháborítónak nevezte a ferihegyi sátrakat, amelyekben „wc és bármiféle ellátás nélkül kénytelenek várni az utasok”.

A Ryanair szerint a lépés a repülőtéren 800 munkahely elvesztésével jár. A megszűnő desztinációk között szerepel Birmingham, Düsseldorf, Krakkó, München, Oslo és Szaloniki. A társaság szerint a járatokat vissza lehet állítani, ha a Budapest Airport versenyképes árakat és megfelelő feltételeket kínál.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen meleg június még sosem volt
Ez nagyon globális felmelegedésnek tűnik
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így nevelik a tigrist Thaiföldön
Vigyázz: megesz a tigris, ha erős a parfümöd!
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--