Az év meccsére készül a magyar válogatott

Feröer ellen játszanak a labdarúgók

[seifert.p] publikálva: 2016-08-29 19:23:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Soós Lajos

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az év legnehezebb mérkőzése vár az együttesre, amely jövő kedden a Feröer-szigetek ellen, idegenben kezdi meg a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatát.


Még az Európa-bajnokságon sem tartottam egyik mérkőzéstől sem annyira, mint ettől. Számomra ez lesz az év mérkőzése - nyilatkozta a német szakember, a magyar szövetség edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatón. Nagyon kemény ellenfél vár csapatára, amelynek ráadásul rendkívül nehéz körülményekre kell felkészülnie, mivel műfüvön kell játszania, várhatóan hideg és esős időben - hangsúlyozta. Hozzátette, szerencsére Telkiben tökéletes körülmények között edzhet a válogatott, így szinte minden nehézségre fel tud készülni.

A kapitánynak nincs könnyű dolga, hiszen Király Gábor és Juhász Roland az Eb után visszavonult a válogatottól, több játékosra pedig sérülés miatt nem számíthat. Lovrencsics Gergő és Pintér Ádám meghívót sem kaphatott, Gera Zoltán el sem utazhatott Telkibe, és a közösen készülők közül is többen kisebb sérüléssel bajlódnak. A hétfői tréningen ezért várhatóan Elek Ákos, Kádár Tamás, Fiola Attila és Nagy Ádám sem vesz részt, Korhut Mihály pedig engedéllyel van távol, mert az esetleges klubváltásáról tárgyal. Szalai Ádámnak még neurológiai vizsgálatokon kell részt vennie, mielőtt edzésbe állhat.

Bernd Storck megjegyezte, a múlt heti fizikai felmérések eredményei "drámai" eredményeket mutattak, és ha ezeket veszi alapul, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy korábban nem sikerült nagy tornára kijutnia a magyar válogatottnak. Hozzátette, az Eb előtt sikerült olyan fizikai állapotba hozni a játékosokat, amivel jó eredményt tudtak elérni Franciaországban, de továbbra is a fizikai felkészítés az elsődleges.

"Mindenképpen változtatni kell a játékosok állóképességén, és ez a klubok feladata is, másképp ugyanis nem lehetünk nemzetközi szinten versenyképesek. Németországban a fizikális felkészítés egységes elvek alapján történik, Magyarországon sajnos egyelőre messze vagyunk ettől" - mondta Bernd Storck.

A világbajnoki selejtezőcsoportról szólva Bernd Storck kiemelte, természetesen az Európa-bajnok portugál válogatottat tartja a favoritnak. Nyilván a csoportgyőzelem és az ezzel járó közvetlen kvalifikáció megszerezése túlzott elvárás lenne, a második helyre viszont odaérhet csapata. Hozzátette, természetesen ez is nagyon nehéz lesz, hiszen a svájci válogatott is nagyon erős - ráadásul a magyarnál jóval több nemzetközi tapasztalattal rendelkező futballista alkotja -, de a kontinensviadalon nyújtott teljesítmény nagy lökést adhat együttesének.

Dzsudzsák Balázs, a válogatott csapatkapitánya hangsúlyozta, szeretnék fenntartani a sikeres Európa-bajnoki szereplés okozta "futballeufóriát". "Szerencsére még nem igazán ülepedett le bennem az Európa-bajnokság, hiszen amikor hazajövök, továbbra is megállítanak és gratulálnak az emberek. Még mindig érzem, hogy a válogatott visszaadott valamit az országnak, a szurkolóknak. Kicsit szerencsétlen dolog, hogy pont idegenben kezdünk, ráadásul egy olyan helyszínen, ahová nehéz eljutni, ugyanakkor már nagyon várjuk az októberi, első hazai vb-selejtezőt" - mondta.

Az al-Vahda szélsője szerint a Feröer-szigetek elleni lesz talán a legnehezebb csoportmérkőzés, "nem is a pokoli hangulat, hanem a körülmények" miatt.

Hangsúlyozta, nagyot lépett előre az Eb-szerepléssel a válogatott, és nem szeretnének visszaesni, de a csoport végkimeneteléről ilyen korán még hiba volna szólni. "Ha hozzuk azt a fegyelmezett és alázatos futballunkat, mint eddig, akkor lehet majd beszélni arról, hogy esetleg jó helyen végezzünk a csoportban."

Minden csapatban, így a válogatottban is a kapusposzt az egyik legfontosabb kérdés, és egyelőre nem tudni, hogy ki áll majd a háló előtt. "Király Gábor hatalmas űrt hagyott maga mögött, amit most nekünk kell betöltenünk. Ez mindhármunknak hatalmas motivációt jelent. Mivel azonos életkorúak vagyunk, akár hosszabb távra is eldőlhet ez a kérdés" - nyilatkozta Megyeri Balázs, a német Greuther Fürth légiósa.

A válogatott jövő kedden Tórshavnban kezdi a vb-selejtezők sorozatát, a mérkőzésre 228 jegy áll a magyarok rendelkezésére, ezek közül már 100 elkelt.

A magyar válogatott kerete:

kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

védők:

Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Kádár Tamás (Lech Poznan), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (DVSC), Lang Ádám (Videoton FC)

középpályások:

Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Nagy Ádám (Bologna)

támadók:

Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Veszélyben az olívaolajunk
A növényvilág koronavírusa egy baktérium
PÉNZTÁRCA
Magyar bírságot kapott a Facebook
Ez az eddigi legnagyobb összegű
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Átadták Nyíregyháza új szállodáját
A Hunguest üzemelteti a Hotel Sóstót
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--