30 menekültet visszaküldtek Magyarországra

A migránsok Belgiumból érkezhettek

[seifert.p] publikálva: 2015-12-05 07:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI-fotó

Belgium idén eddig 30 migránst toloncolt vissza Magyarországra, és közülük 29-et a Dublini Egyezményben rögzített szabályok alapján utasított ki - idézte Dominique Ernould-t, az Idegenrendészeti Hivatal szóvivőjét a La Libre Belgique című napilap internetes kiadása.


A cikk szerint Dominique Ernould azt nyilatkozta a belga hírügynökségnek, hogy annak ellenére folytatják a visszatoloncolást Magyarországra, hogy több szervezet is méltánytalannak, sőt illegálisnak nevezi az eljárást. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak az egyedülálló férfiakat szállítják vissza - idézi a lap a hivatal szóvivőjét.

Az országot önként elhagyó kiutasítottak számáról nincs adat, ugyanakkor azt tudni lehet, hogy a visszatoloncolt harminc emberből tizennégy afgán állampolgárságú volt.

2015. január 1. és november 30. között a menekültstátuszt kérők közül összesen 536 embernek kellett egy másik uniós országba távoznia Belgiumból. A legtöbben, összesen 127-en, Olaszországba kerültek vissza - írja az Idegenrendészeti Hivatal adataira hivatkozva a belga lap.

Caroline Intrand, a Koordináció és Kezdeményezés a Menekültekért és Külföldiekért (Ciré) nevű hálózat társigazgatója úgy nyilatkozott, hogy sajnálatos ugyan, de Belgium folytatni fogja menekültek visszaküldését Magyarországra.

"Az ottani menekültügyi rendszer messze nem teljesíti az európai normákat. A menedékkérőket az ország ellenségeinek tekintik, és erőszakos cselekményeknek esnek áldozatul" - állítja a 24 szervezetet, köztük az Amnesty Internationalt, a Világ Orvosai (Médecins du Monde) csoportot és a Belga Vöröskeresztet tömörítő nonprofit hálózat vezetője.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fedezze fel elektromos kismotorral Párizst!
A járgányokhoz nem kell jogosítvány
PÉNZTÁRCA
Még 60 milliárd a migránsok miatt
Több pénz kell az adófizetőktől
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország az Adrián túl - 1.
A legjobb helyek a szomszédból
RECIKLI
Őskori közösségi háló
Már 300 ezer éve is megvolt

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.06.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Burgenland
2025.06.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztria
2025.06.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Burgenland ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--