Saját meteoreső milliárdosoknak

Van, ami még a saját tűzijátéknál is menőbb

[Kail] publikálva: 2019-01-22 10:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csak azért küldtek fel egy műholdat a japánok, hogy bármikor láthassanak csillaghullást a szerencsések.


A tokiói ALE nem kevesebbre vállalkozott, mint mesterséges meteoreső létrehozására. Ehhez egy külön műholdat küldött fel az űrbe, ahhoz kapcsolódik a mindössze hátizsák méretű eszköz. Kis mérete ellenére mégis nagyobb és látványosabb csillaghullást lesz képes majd létrehozni, mint az eredeti meteorok.

A közepes méretű pelletek, amelyek égéskor a színüket is változtatják majd, az atmoszférában gyulladnak ki, az előre meghatározott helyszín felett, a megrendelő igényeinek megfelelő időben. A mesterséges meteoreső a Daily Mail szerint 100 kilométeres körzetben jól kivehető lesz, így akár milliók is láthatják.

A tesztek még csak most kezdődnek – ha sikeresek lesznek, a szolgáltatás bevezetését 2020-ra tervezik. Árat még nem közöltek, az első találgatások azonban eurómilliókra saccolják a tarifát. Így csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak a mesterséges csodát – a látványban azonban sokan mások is gyönyörködhetnek majd.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Trükkös boltos a pánikvásárlás ellen
A második már majdnem harmincszor annyi
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legmenőbb helyek nem kérnek belőlünk
Húsvétkor is maradj otthon
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--