11 év börtön cellainformációk alapján

Prisztás-ügy - a mobiltelefonok alapján döntött a bíró

[szorenyi.p] publikálva: 2014-02-11 07:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Portik Tamás elfogásakor - MTI-fotó

Tizenegy év fegyházra ítélte Portik Tamást felbujtóként elkövetett minősített emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon nem jogerősen hétfőn. A másodrendű vádlott tettesként tíz évet kapott, a harmadrendű vádlottat felmentették.


A több mint másfél évtizeddel ezelőtti gyilkosságra az ügyészség szerint Portik adott utasítást, ismerőse, F. Ferenc, a harmadrendű vádlott csalta a helyszínre az áldozatot, a tettes pedig, aki fejbe lőtte Prisztást, Portik testőre, H. István másodrendű vádlott volt.

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, az ügyvédek bizonyítottság hiányára hivatkozva felmentést kértek.

Az ügy hátterében a vádhatóság szerint kölcsönügyletekkel kapcsolatos elszámolási vita állhatott.

A vádirat szerint Portik Tamás, aki 1994 és 2000 között az - olajügyletekkel kapcsolatba hozott - Energol Rt. igazgatója volt, a cég tevékenysége révén jelentős vagyont szerzett, és nagy befolyásra tett szert az alvilágban. Portik Tamás egy időben a legkeresettebb magyar bűnözők listáját vezette. A hatóságok őt gyanúsítják a Prisztás-gyilkosság mellett a négy halálos áldozatot követelő 1998-as Aranykéz utcai robbantással, valamint Seres Zoltánnak és testőrének a meggyilkolásával.

A törvényszék hétfőn a vádirathoz képest a Prisztás-ügyben részben megváltoztatta a cselekmény minősítését, és az előre kiterveltség mellett nem a nyereségvágyat, hanem az aljas indokot jelölte meg.

A bíró szerint nem annyira az áldozat milliárdos vagyonának, mint inkább pozícióinak megszerzése motiválhatta Portikot.

A bíróság döntő bizonyítéknak találta Portik és a tettesi magatartással vádolt társa bűnössége mellett az egyik védett tanú vallomását, továbbá mobiltelefonok híváslistáit, a cellainformációkat. A bíró megjegyezte, hogy "kísérteties", mi mindent lehet megtudni valakiről, pusztán az általa használt mobiltelefonnal kapcsolatos információk alapján.

A bíró a híváslisták és a cellainformációk egybeesését nagy jelentőségű terhelő bizonyítékként értékelte, és többször is hangsúlyozta: ez nem lehet véletlen, ennyi véletlen nincs.

A bíró megjegyezte, hogy az 1996. november 1-jén elkövetett gyilkosság után 11 hónapig folyó, majd eredménytelenül lezárt nyomozásnak súlyos hiányosságai voltak, éppen a mobiltelefonokkal kapcsolatos információk beszerzése terén, és ezek a hiányosságok 16 év után már nem pótolhatók - az az eljárás mégis alapjául szolgálhatott a 2012-ben újrainduló nyomozásnak. A bíróság szerint az ügy egyik legtalányosabb figurája Lakatos András, Kisbandi, akinek a jelenlegi tartózkodási helyét a hatóságok nem ismerik, több nemzetközi körözés van ellene, igaz, egy éve a rendőrök megállították a fővárosban, de továbbengedték.

Kisbandi a tanúk szerint igazi csaló volt, jelentős összegeket kölcsönzött, 1996-ban nagy lábon élt, majd tartozási spirálba került és menekülnie kellett. Meg sem állt a Karib-tengeri Dominikáig, távozását feltehetően Portik segítette.

A bíró megjegyezte, hogy ismeretlen helyen tartózkodik Lakatos testvére is, aki számos ügylethez adta a nevét.

A bíró elmondta, hogy sem Portik, sem Lakatos nevén nem volt ingatlan, és cég is sokkal kevesebb, mint ahányra érdemi befolyásuk volt.

A bíró megjegyezte azt is, hogy Portik nem tudott számot adni arról, mivel kereste a kenyerét, és ezt az ismeretségi köréből megidézett tanúk sem tudták elmondani a bíróságon.

A bíróság kirekesztette a bizonyítékok közül annak a Radnai Lászlónak a tanúvallomását, akit a kecskeméti maffiaperben korábban 12 évre ítéltek jogerősen, majd félbeszakították büntetésének végrehajtását, és a Prisztás-gyilkosság ügyében terhelő vallomást tett.

A szóbeli indoklás szerint Radnai vonatkozásában nincs hivatalos tudomása vádalkuról, ám a tanú vallomását "sem megerősíteni, sem megcáfolni" nem kívánja, arra ítéleti tényállást alapítani nem lehet.

(Radnai amellett, hogy a gyilkosság megrendelőjeként a váddal egyezően Portikot nevezte meg, elkövetőként viszont az ügyészségtől eltérően nem a másodrendű vádlottat, hanem az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében is meggyanúsított szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot.)

A bíróság bizonyítottság hiányában mentette fel a harmadrendű vádlottat, mert nincs elég adat arra, hogy annak tudatában hívta Prisztást a tetthelyre, hogy ott meg fogják ölni. Ebben nyomozási hiba is közrejátszhatott, hiszen a harmadrendű vádlott mobiljának cellainformációt nem kérték le 17 évvel ezelőtt.

A bíró enyhítő körülménynek minősítette mindkét vádlott esetében a rendkívüli időmúlást és hogy kiskorú gyermekről kell gondoskodniuk, súlyosítónak a brutális, kivégzésszerű elkövetést.

Portik az ítélethirdetés után a bírónak azt hangoztatta: nem talál szavakat, tiszta a lelkiismerete, egy ártatlan embert ítéltek el. Mire a másodrendű vádlott közbekiáltott: kettőt!

Az ítélet nem jogerős, miután az ügyész az első- és a másodrendű esetében súlyosításért, a harmadrendűnél pedig bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett, az első- és másodrendű védője pedig felmentésért, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.

A törvényszék meghosszabbította az első- és a másodrendű vádlott előzetes letartóztatását, ugyanakkor megszüntette a harmadrendűét, ő nyomban szabadlábra került. A kényszerintézkedések vonatkozásában az ügyész nem fellebbezett.

A büntetőper mindvégig rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlott, a Terrorelhárítási Központ tucatnyi maszkos, golyóálló mellénnyel felvonuló, géppisztolyos munkatársa vigyázta a tárgyalóteremben a vádlottakat, és civil ruhás rendőrök felügyelték a bírósági épületnek azt a részét, ahol a tárgyalás zajlott.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



P. Tamás nagyon nagy bajban van

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez a bolt semmi hulladékot nem termel
Környezettudatos élelmiszerbolt nyílt Franciaországban
PÉNZTÁRCA
Azé lesz az állás, aki gazdag?
Számít az is, hogy miben jelenünk meg egy interjún
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.01.17. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I.
2020.01.18. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztrália II.
2020.01.19. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I. ism.
Közösség
Nap lánya

Camila Cabello

Szófelhő / Archív
--