Magyar doktornők az Isten háta mögött
A legszebb és legeldugodtabb vidék
[V.J.] publikálva: 2017-08-17 16:15:00 | Nyomtatás
Az AHU missziója az érkezés után, Kampalában.
Az AHU 16. missziójának önkéntes orvosai gyönyörű, de tényleg Isten háta mögötti vidéken gyógyítanak most Ugandában írja beszámolójában a globoport.hu
A magyar orvosnők gyakran internet kapcsolat nélkül dolgoznak. Orzói Zsuzsa, a Magyar Afrika Társaság protokollfőnöke a hét végén tért haza onnét, ahol most a munka folyik – Manafwából, az Elgon-hegy Mbaléval szemközti oldaláról. Ahova, mint mondja, olyan keskeny út visz, hogy inkább ösvénynek nevezhető és a mostani esős időben még a rendesnél is nehezebben járható.
Az egyik kis faluban működik az az egészségügyi központ, ahol a négy magyar nő gyógyít most. Az egy hónap alatt nem itt lesznek végig, több helyre is mennek segíteni. A többi között felmérik a környékbeli rendőrök egészségi állapotát is. Az egészségügyi központ vezetője egy fiatal és lelkes orvos. Szeretné visszahozni a valamikor nagyon jól működő intézmény régi fényét. A felszerelés ma is megvan, de nem minden használható. Meg személyzet sincs mindenhez, csak elszánt munkatársak, akik képesítés nélkül próbálnak segíteni. Műtétek például azért nincsenek most – az egykor műtéteiről országszerte híres egészségügyi központban -, mert nincs altatóorvos. De a csapóajtók is majd’ kiesnek a helyükről. Ennek orvoslásában is segít az AHU, mint például abban is, hogy gumicsizmákhoz jussanak az ugandai egészégügyisek és eső idején is el tudjanak jutni a betegekhez.
Gyógyszereket az AHU biztosít ezekhez a missziókhoz – ezeket már jó előre összeírták, a fővárosban megrendelték, összecsomagoltatták és a helyszínre szállították.
A magyar egészségügyi csapat és segítőik az egészségügyi központtól nem messze laknak most – a hatalmas házat az ugandai környezetvédelmi miniszterasszony bocsátotta a rendelkezésükre. Víz, villany van benne, de nem mindig jön a vezetékekből. A misszió tagjai a napi munka után még fel kell hogy kapaszkodjanak a hegyoldalon, hogy eljussanak a szállásra.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás