Zsidó temetőt védenek Kínában

Legmagasabb műemlékvédelmi besorolást kapott a zsinagóga

[szorenyi.p] publikálva: 2013-11-23 08:14:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fotó: Trebitsch Péter

50 éve, hogy az északkelet-kínai Harpinban hivatalosan is bezárták a zsidó intézményeket, ezzel lényegében egy emberöltőnyi jelenlétük a mai Hejlungcsiang tartomány székhelyén történelemmé vált. A város régi zsinagógáját az idén a legmagasabb szintű műemlékvédelmi kategóriába sorolták.

h i r d e t é s ^



Harpin sok más kínai várostól eltérően nem rendelkezik hosszú, évszázados, évezredes múlttal. A Szunghua folyó térségében halászfaluk sorakoztak, amíg a Csing birodalom 1896-ban nem adta meg az oroszoknak a vasútépítés lehetőségét. A munkát egy évre rá megkezdték és a szomszédokat összekötő vonalat 1901-ben megnyitották. A vasútépítők kis települése később fokozatosan bővülni, fejlődni kezdett, nem kis részben a betelepülő zsidóknak köszönhetően.

A cári Oroszország 19. század végi, 20. század eleji pogromjai a zsidók nagy részét otthonuk elhagyására kényszerítette, s egyik célállomásukként Harpint választották. 1902 végén már 300-an éltek itt és tíz üzlet tulajdonosai voltak a városban. Végül összesen több mint 20-23 ezren laktak ezen a vidéken.

Az 1930-as években, a japán megszállás, majd a szovjet hadsereg uralma idején (1945 augusztusától 1946 áprilisáig) az idegenből érkezettek különböző okok miatt Harpin elhagyására kényszerültek. Akik maradtak, Izrael állam megalapítása után - kevés kivétellel - azok is elmentek. Jó néhányan Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Brazíliában vagy Panamában kötöttek ki.

A tartományi társadalomtudományi akadémia keretében egy külön a harpini zsidóságot kutató központot hoztak létre. Munkatársai hangsúlyozzák: a zsidóknak fontos szerepük volt a város politikai, gazdasági és kulturális életében. Külön is megemlítik: a "zene városa" címet is annak köszönhették, hogy az 1920-as években sok zeneművész érkezett Harpinba, ahol a koncertezés mellett tanítottak is.

A város építészetében ugyancsak meghatározóak voltak, de mint azt az MTI tudósítója a helyszínen tapasztalta, mára e nyomok is fakulóban vannak. Dacára a még megmaradt épületeken elhelyezett, műemlékstátust jelző tábláknak, nagy részük elhanyagolt. Az 1907-1909 között megépült zsinagógában egy ideje hostel működött. Miután az idén a központi kormánytól különös védettségi státust kapott, jelenleg éppen - több tízmillió jüan ráfordítással - felújítják.

Harpinban van Kelet-Ázsia legnagyobb zsidótemetője. Bejáratánál 2006 óta egy Dávid-csillagot formázó emlékmű áll, tőle keletre egy sárga falú táhara-ház, ahol a hagyományok szerint a holttest temetésre előkészítését végzik, végezték. Vele szemben egy emlékoszlop magasodik, amelyen Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök kézírása olvasható.

Olmert nagyapja Harpinban halt meg 1941-ben, szülei a városban születtek. Ottjártakor köszönetet mondott a zsidó emlékek megőrzéséért, gondozásáért.

A parkos temetőrészben túlnyomó többségükben orosz és héber nyelven feliratozott sírok, síremlékek találhatók. 1958 óta vannak itt, amikor a helyi vezetés úgy döntött, hogy a zsidótemetőt kiköltöztetik a várostól körülbelül tíz kilométerre lévő Huangsan köztemetőbe. A körülbelül 3000 sírból, amelyek közül 1200 volt sírköves, 853 került az új helyre. Számuk később néhány tucattal szaporodott, az utolsó temetést 1985-ben tartották. A temetőt 1992, a kínai-izraeli diplomáciai kapcsolatok felvétele után felújították.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elektromos Porsche - Ki hallott még ilyet?
Az elektronikus tankolást népszerűsítették Magyarországon
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra kinyit a világ legveszélyesebb útja
Nem árt sietni, a jegyeket viszik, mint a cukrot
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében

Itt jártunk: Amszterdam

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

2. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

3. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

4. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

5. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

6. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

7. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

8. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

9. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

10. Most nem lennénk Brad Pitt helyében

Angelina Jolie beadta a válópert

Műsoraink
2017.10.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Albánia 1.
2017.10.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Albánia 2.
2017.10.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Albánia 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Felcseperedett a fiatal színésznő

Szófelhő / Archív
--