Videón a gödöllői autórabló elfogása

A rendőrség azonosította a 35 éves férfit

[seifert.p] publikálva: 2016-07-29 14:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Isaszegen, egy sörözőben fogták el Sz. Lajost, akit rablás miatt kerestek a rendőrök - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.


A gyanú szerint a 35 éves férfi el akarta vinni a sértett autóját, rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás ellene. A nyomozók Sz. Lajost délután fél 3-kor kapták el Isaszegen, egy kocsmában. A férfi fotóját itt nézheti meg.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd a helyszínről elmenekült. A Blikk információja szerint egy közismert zenész.

Az áldozat a Turay Ida Színház munkatársa volt.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mi a közönségdíjas szálloda titka?
Interjú a Hotel Silvanus Visegrád menedzserével
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Katar egy magyar újságíró kamerájával
Csodás fotók a vébéről és környékéről
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.03.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Cseresznyefavirágzás
2025.03.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Japán
2025.03.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Cseresznyefavirágzás ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--